Hannah, Sophie (1971-): A monogramos gyilkosságok
[The Monogram Murders, 2014] ford. Molnár Eszter
Európa, 2014.
"- Csak azt mondom, hogy én a magam részéről nem kedvelem azt a nőt - suttogta a pincérnő, akinek vékony szálú haja az arca körül repdesett."
(1. mondat)
Erősen túlírt: főleg terjedelemre (egy A.C. "folytatásnál" - pastiche-nál - legalább hagyománytiszteletből illene a szokásos terjedelmet betartani, olyan ez így, mintha Poirot kihízta volna egyébként sem szűk zsabóját), másrészt a krimiszál is rettenetesen túlkomplikált, már-már az olvashatatlanság határán billeg - megint csak mint Poirot a fájóan szűk cipellőiben, mikor a korzóról valami marhacsapásra tévedt.
A gyanúsítottak és az áldozatok (igen, ők is!) úgy térnek vissza az egyre fárasztóbb fejezetekben, mint a forgószínpadon az átmaszkírozott színészek, csak úgy kapkodjuk a fejünket és többet lapozunk vissza, mint előre.
"Én voltam az egyetlen a szobában, aki nem tudott és nem értett semmit. "
(Edwars Catchpool , p479.)
Poirot segédje, Edward Catchpool detektív legalább a vízjelnél karakteresebb társ, picit - de nem sokkal - kontúrosabb, mint a szürke 51. árnyalata, Hastings kapitány, s bár ő is épp eléggé bugyuta, neki legalább van egy idevágó hobbija: hónapok óta készít egy keresztrejtvényt. Szimbolikus utalás, melyben rangot kap a belevaló bűnöző, a regényben csak a legeslegutolsó lapokon leleplezett főbűnös is: sok fifika igényeltetik mindkét szakmában, ez garantálja, hogy méltó ellenfélhez juthat Poirot.
A sokszínű - színváltó, irizáló - karakterek miatt remek filmalapanyag, dagályossága ellenére is egészen jó fejtörő volt.
Hát ez nem volt éppen a legméltóbb feltámasztása Hercule Poirot-nak... jobban hasonlít egy sírrabláshoz - főleg, ha a eszünkbe jut, hogy mi is vezérelte valójában a jogutódot, no meg a túl lelkes bértollnokot.
"[Ms.]Fee Poirot kávéscsészéjére nézve az orrát fintorgatta. - Ha engem kérdez, mind, akik kávét isznak, mikor teát is ihatnának, meg kéne vizsgálni a fejét!"
(p23.)
Ahogy azoknak is, akik merő nyerészkedésből feltámasztanak holt klasszikusokat.
Egyébként ezzel a (már a legelső mondattal is megidézett) pincérnővel valami nagyon megfoghatatlan, mégis erős kapcsolat fűzi össze Poirot-t... Csak aztán féltékeny ne legyen Vera Rossakoff grófnő!
[3/4]
* * *
Christie, Agatha (1890-1976): Miss MarpleEurópa, 2014.
"[Miss Marple] Megcsóválta a fejét.
-A gonoszság nem kerüli el a falut sem, fiam. Olyan kedves fiatalok vagytok. Boldog lennék, ha soha nem kellene megtudnotok, milyen gonosz a világ."
(A vérfoltos járda, p81.)
Két kötetnyi kriminovella egyben. Már mind megjelent itt-ott magyarul (a Tizenhárom rejtély mellett hat a Gyilkosság méretre-ben és egy A karácsonyi pudingban - köszönet a számlálásért a beépített Európa kiadós kémemnek), most tulajdonképpen csak egy kötetbe gyűjtése a nóvum - de nem is olyan kevés ez.
Miss Marple kötőtűstül és csipkegallérostul, virágos kerttel és tömérdek emlékkel: szép kis stafírung ez, mindössze egyetlen értéket, egy középkori serleget ad be a bank széfjébe elutazása előtt, így most szinte mindenestül elrabolhatjuk magunknak a vénkisasszonyt.
Az piciny de vaskos kis kötet első felében egy baráti asztaltársaság idéz meg egy-egy régi rejtélyt - és Miss Marple annyira cuki ahogy mindenről eszébe jut egy St.Mary Mead-i eset, hogy még az is elnézhető neki, hogy minden esetnek ő a megfejtője az asztaltársaságban. Még annak is, ami meg sem történt. Egészen remek novellák ezek, még a gyengébbek is.
A második felében már maga a somolygós mosolyú vénkisasszony is szereplője a történetforgácsoknak - pl. az egyik gyilkosság az ő szomszédságában esik meg. Eddig úgy tudtam, ez a kis csendes viktoriánus falucska fehér folt Nagy-Britannia bűnözési térképén.
"...a nőkben soha nem lehet biztos az ember. Nem, azt hiszem, Miss Marple-nek igaza van."
(Jane Helier színésznő, Rejtély a nyaralóban, p279.)
Megannyi csavaros sztori és rejtély, de a legszórakoztatóbb az egész kötetben a csavaros eszű vén spiné állandó elkalandozása a falubelijeivel megesett történetekhez, no meg az az ártatlan huncutság, amivel saját kelekótyaságát előadja. (Emellett mégis nagyon komor véleménye van az emberekről.) Jobb későn, mint soha: most szerettem meg igazán Miss Marple-t!
"- Úgy értem - felelte Miss Marple, miközben a homlokát ráncolva számolgatta a szemeket a kötésen - , hogy az emberek többsége szerintem se nem jó, se nem rossz, csak tudod, egyszerűen ostoba."
(A kedd esti klubb, p10.)
[4]
*
Ti milyennek képzelitek Miss Marple-t?
mint egyik első megformálója, Margaret Rutherford?
Nekem Geraldine McEwan jelenik meg leginkább a neve hallatán: törékeny, pihehajú, valamint egyszerre huncut és éles szemű:
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)