Macdonald, Ross (1915-1983): A csontketrec
[The ivory grin, 1952] ford. Bartos Tibor
Európa, 2009 (1975.)
Csillagtalan, éjfekete 'noir', költői szépségű mondatokkal, a legutolsó lapokra tartogatott, hátborzongató gyilkossal - és egy csontvázzal a szekrényben, szó szerint. És bár Archer rendkívüli kopó, de egy hibát elkövet: egyszer otthagy a padlón egy százdollárost! :)
[4/5]
*
Simenon, Georges (1903-1989): A gyilkos
[L'assassin, 1937] ford. Ertl István
Agave Kv., 2014.
"Egy hatalmas korsó sörről álmodott, de hosszú nyakú pohárban, mintha pezsgő lenne."
Nem krimi ám! csak amennyire pl. a Bűn és Bűnhődés való a krimipolcra. Egy kemény lélektani regény - romans durs - egy szétkenődő identitásról, persze hulla, az azért lesz épp elég.
"Ahhoz hogy öngyilkos legyen, új tárat kellett volna tennie a fegyverébe."
[4]
*
Test és tükör - mai angol elbeszélők
vál., szerk. és az életrajzi jegyzeteket összeáll. Barkóczi András, ford. Barkóczi András et al.
Európa, 1992 *
Az régóta kedvenc, a híres-hírhedt Robert Nye miatt kerestem elő egy Szabóervinből, tulajdonképpen egy blogger emlékeztetett rá, és mert idén jelent meg egy újabb - remélhetőleg újfent provokatív - regénye, ezúttal nem Faustról, hanem Vilmos mesterről: A néhai Mr. Shakespeare. Ráadásul az itt található novellája is róla szól, a felesége mesél az író életéről, naná hogy frivolan, a másságáról, mellyel nem taszítja el feleségét, sőt, a nő a novella végére már arra vágyik, ne csak férfimód tegye magáévá az ura, és igazán bevonhatnák a szonettek titokzatos férfiszerelmét is közös ágybeli kalandozásaikba...
És aztán olyan húzónevek szerepelnek még itt, mint Ishiguro, Rushdie, J. Barnes, A. Carter, stb., de még a - számomra - ismeretlenek is általában elég jókat írtak bele, akarom mondani, jókat válogattak tőlük.
[4]
(csak beleolvastam)
*
Márta Alex: Özséb. Egy öngyilkos Miskolcon
Ulpius, 2014.
Ez nem bohóckodás, nem is polgárpukkasztás: ez a kisregény úgy kula, ahogy van (a kula alighanem a legsűrűbben szereplő szava, gondoltam is közben, hogy szófelhőben jól mutatna - sajnos csak utólag, emlékezetből csináltam egyet).
De amilyen drága ez az ócskaságukban az átlag Ulpiusokat is megszégyenítő könyvjellegű valami, talán összejön Alexnek egy bidé. (Mint kiderül, kimondatlanul, de vágyik egyre a történet hőse, aki láthatóan túl sokban is hasonlít Alexre.)
Kétségtelen érdeme: a proliknak - szintén az ő szavajárása - legalább az arcába tolja Babits és Nietzsche nevét. Sokat is érünk vele.
Színpadon is furasrác ez az Alex, de íróként már túl van a furaságon. Maradnia kéne a zenénél. Mégis bestsellergyanús: de az ilyesmi mindig is csak a közönséget minősíti.
[2]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)