Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad
Magvető, 1981
sportoló, úszás, olimpikon, edző, memoár
"1936-ban Csík Ferenc győzelmének perceiben határoztam el, hogy olimpiai a bajnokságot akarok nyerni".
Székely Éva Helsinki aranyos úszóbajnoka ekkor 9 éves, és éppen a szüleivel nyaral a strandon. Ott áll a kislány a víz mellett és megbűvölve hallgatja a hírt a hangosbemondón.
14 évesen már megszerzi az FTC-nek a dunai „folyambajnokságot” - majd rá pár héttel kizárják: nem eléggé magyar.... A második világháború végén túléli a nyilas munkatáborokat is, 18 éves, amikor ő tényleg „felszabadul”. Illetve... nem egészen, mert most meg osztályidegen lesz, mivel apja nagykereskedő. Sporteredményeiért mégis „kegyes” elbánásban részesül, ezzel háromszor menti meg szüleit a kitelepítéstől.
Már pici lányként feltűnik úszótehetségével a csillaghegyi strandon, hivatalosan mégis Sárosi Imre edző fedezi fel az FTC-től, 1939-ben. Milyen lehetett a világháborúban sportolónak lenni? Zsidó származású élsportolónak? Hát pl. 1941-ben egy hazai versenyen a rajtkőről parancsolják vissza, mert "nem eléggé fajtiszta". Ő, aki éppen akkor pár hete a felnőtt hazai csúcsot javította meg - kamaszként. Aztán valahogy mégis úszhatott – újabb rekorddal.
1942. február - részlet a a Pestvidéki Hírek tudósításaiból:
"Csak keresztény lehet sportegyesületi tag
A magyar sport történetében korszakalkotó rendelet látott vasárnap reggel napvilágot. Nem kevesebbről intézkedik a rendelet, mint arról, hogy a zsidókat egyszersmindenkorra kizárja a magyar sport életéből, mikor kimondja, hogy sportszövetség tisztikarának vagy szervének és sportegyesület tagja nem lehet az, akit az 1941.évi XV.tc. (9) §-a értelmében zsidónak kell tekinteni. Az olyan sportegyesület, mely ennek a rendelkezésnek nem felel meg, fel kell oszlatni.
A rendeletből kitűnőleg a zsidó jelleg elbírálásánál nem az 1939. évi IV. törvénycikket kell figyelembe venni, hanem az ú.n. fajvédelmi törvényt, mely tudvalevőleg sokkal szigorúbban határozza meg a zsidó fogalmát, mint az előző. Eszerint nem lehet sportegyesület tagja az, akinek egynél több nagyszülője született zsidó vallásúnak. Ennek következménye tehát az, hogy sok olyan sportoló kikerül a magyar sportéletből, akik a második zsidó törvény értelmében kereszténynek számítanak s erről akár tanúsítványuk is van. A rendelettel egycsapásra eltűnnek a magyar sport életéből a zsidóság képviselői."
Végleg eltiltják a versenyzéstől, mint zsidót, de ő folytatja az edzéseket, átmegy edzőjével a Lukácsba, ahol újabb - nem hivatalos – hazai csúcsokat úszik, és áttér az ekkor még nóvumnak számító pillangózásra is. A hivatalos magyar bajnokra 15 mp-et ver rá és a világcsúcs közelében jár. Ekkor jön a német megszállás, az uszodába siető 17 esztendős lány először még nem is ébred rá, mit jelent, hogy tankokon bevonuló fiatal német katonák integetnek neki a hídon. Hamarosan megtudta...
"Eldöntötték, hogy kiirtanak minket, én pedig eldöntöttem, hogy olimpiát nyerek."
(36.)
Hosszú kényszermunkák után megszökik, anyja csak a szeméből ismert rá, olyan állapotban volt már. Szülei egy újlipótvárosi, ún. svéd „védett házban” húzódtak meg – két szobában 41-en... Ő lett 42-edik. Nem volt elég védett a ház: legtöbbüket meggyilkolták a háború végére. De ő még ekkor is edzett, a lakások ehhez túlzsúfoltak voltak ugyan, de a lépcsőház üres: és bár mind éheztek, ő lépcsőzött, futóedzéseket tartott, csak akkor hagyta abba, amikor már odaért a frontvonal.
„Enni már alig volt mit, eljutottunk a napi két kanál mézes mákig. Azért >választottuk< ezt a nyalánkságot, mert mákunk és mézünk még volt, egyebünk semmi. Hiába könyörögtek a szüleim, a lépcsőjárást nem akartam abbahagyni. A fiatalok időnként be is szálltak.”
Még 1945 nyarán, a romos ország egyik első versenyén új hazai csúcsot úszik. 1947-re már Pillangó kisasszonynak hívja a nemzetközi sajtó is. A '48-as londoni olimpia előtt történik: egy egri versenyre nyitott platójú teherautón szállítják őket (egy hideg tavaszon!), és súlyos, sokáig lappangó betegséget szed össze... Lábadozva kerül Londonba. Még dobogóra sem kerül.
Akkorra már Gyarmati Dezső vízilabdázó a párja – ekkor ők sem nyernek a csapattal. Hazatérése után több tucat újabb magyar csúcsot állít fel, s ekkor szól bele az életükbe egy korai kis „Los Angeles”: 1950-ben elveszik Magyarországtól az úszó EB rendezését és Bécsnek adják. A hazai sportvezetés - dacból, kommunista kivagyiságból? - lemond a részvétel jogáról... Tudjuk, mit jelent egy ilyen „sportdiplomáciai” döntés a sportoló életében... a talajt rúgják ki alóluk. Illetve partra vetett hal lesz, ha úszó. Miközben Székely idehaza már jobb időket úszik, mint az EB leendő győztesei.
Közben elvégzi a gyógyszerészeti szakot és a MÁV-kórházban lesz állása. Össze is házasodtak Gyarmati Dezsővel: nászútjuk egy napos – amikor egy napra bezár az uszodájuk... És készül élete legeslegnagyobb eredményére: Helsinkiben 200 mellen 3 mp-et ver örökös hazai riválisára, Novák Évára, aki pedig szintén ugyanennyivel veri a mögötte beúszókat... Pedig mellben általában Novák a jobb – Székely igazi száma a pillangó.
Novák Éva
Helsinkiben kötött házasságot Pierre Gerard belga sportújságíróval. Később nagy nehezen jutott ki Brüsszelbe, ahol befejezte a Budapesti Orvostudományi Egyetemen korábban megkezdett tanulmányait és orvosi diplomát szerzett. Szemsebészként dolgozott a belga fővárosban, de folytatta sportpályafutását is, több belga bajnoki címet nyert.
Aranyeső hullik ekkor: férje csapata is aranyakkal tér haza. Egyébként ekkor választják szét végleg a mell- és pillangóúszást, valamint megszületik a 400 vegyes is. Ebben mindjárt Székelyé lesz az első világcsúcs – és első az rekordjavítások is mind az övéi...
De hiányzik Novák, akivel addig egymást „húzták”, valamint nehezen tanul bele – már nem olyan fiatal – az újfajta lábtempóba. Andrea lánya 1954-ben születik meg. Gondolnánk, a szülés is visszaveti az eredményekben, de nem – szülés után a legtöbb úszónő eredményei javulnak - állítja Székely. 1955-re újabb világcsúcsot ér el, ám egy súlyos lábsérülés visszaveti, erre ő kitalál egy újabb úszástechnikát, amivel újra világelső lesz.
1956 ősze edzőtáborban éri, november 30-án szállítják őket Prágába, onnan repültek – pakisztáni átszállással – Ausztráliába. Összezavarodik, csalódik sok kollégában, látva hogy viselkedtek a forradalom hírére, majd a szovjet elvtársak előtt - ráadásul a kicsi lányát sem engedik vele Melbournbe.
(Ez az olimpia a vízilabdacsapatunkkal történtek miatt lett igen hírhedt idehaza.)
„...olyan voltam, mint egy üvegburával borított kiégett körte. Semmi feszültség, semmi fény.”
És még így is ezüst! (Dezsőéknek újabb arany.) Hazatérnek, de valami nagyon megváltozott, a következő évben egy bécsi útjuk során emigrálnak: azonban se Európában, se Amerikában nem járnak szerencsével, férje nem kap munkát, magáról nagyon nem beszél ebben a fejezetben - és 1958-ban kényszeredetten hazatérnek...
Ez is a Kádár-kori abszurdak egyike. Persze hívták őket haza, de egyelőre, büntetésből, eltiltást kapnak. A római olimpiára pedig – valami elmebeteg fegyelmi döntés értelmében- csak egyiküket engedik ki, Gyarmatiékat esélyesebbnek ítélték, Székely hiába edzett...
„A vízilabdacsapat Rómában csak bronzérmet szerzett. Bronzérmes talán én is lehettem volna. 1964-ben Tokióban a vízilabdacsapat olimpiai bajnok lett. Dezsőnek ott sikerült a harmadik [arany]!
Ekkor már nem voltam a felesége.”
(p77.)
A sport még kegyetlenebb, mint a rezsim: ekkor már, ennyi évesen versenyzőként kiöregedett, újra tanult és - gyógyszerészkedése mellett - most edzőnek állt. És ami itt, a kötet hátralevő kétharmadában következik, az már nem keserédes história a szocializmusból, hanem egy szupererős akaratból kovácsolt sportember és egy szuper anya szépséges memoárja a „gyermekeiről”: a tanítványokról és Andrea lányáról, aki eljárt az uszodába, és - Székely nem szereti ezt a szót, de - csodagyerek volt, egy sellő, akár csak édesanyja. S egyszer csak ő maga jelenti ki: én is profi akarok lenni, Anya.
Gyarmati Andrea
(és akinek Máté fia a nagyapa hivatását folytatta: vízilabdás lett)
Újabb könyv kezdődik a könyvben, Székely Éva hátralép krónikási szerepbe. Olyan úszóiskolát teremt a semmiből, hogy '65-ben már EB-csúcsot úszik egy tanítványa, Thuróczy Judit.
Mexikóban, 1968-ban már a lánya éri el a legjobb magyar eredményt, nem a csapat esélyese. Cinikus olvasóim már sejtik mi következik: féltékenykedések, intrikák - szétrobban a csapat. Hivatalosan még BVSC-s színekben, de gyakorlatilag már az FTC-nél edz tovább a lányával.
És itt egy levélváltás erejéig bepillanthatunk a sport- és egyáltalán az „átkos” működésének vízfejűségébe: A válás lepapírozása után régi szervezetétől levelet kap, amelyben az idők során nála hagyott "állami tulajdonok visszaszolgáltatására" kötelezik – apróságok, köztük pl. 20 pár papucs... És Székely példamutató módon alázza viszont a bürokráciát:
„...az egyesületből való távozáskor a tulajdonomat képező alábbiak maradtak az Önök birtokában:
-Világ-, Európa-, magyar csúcs
összesen: 117 darab
-Olimpiai, főiskolai VB-, magyar bajnokság
összesen: 68 darab”
(p124.)
Kegyetlen edző, de Andreával mindent megbeszél. Egyéni edzéstervüknek is köszönhető, hogy lánya Münchenben világcsúccsal kerül be a döntőbe 100 pillangón. De az egész mezőny hét tizedmásodpercen belül úszott. Még a dobogó is lutri volt.
Andrea harmadik lett. Majd háton ezüstöt szerez. Gondolnánk, tévé előtt ülő szurkolók: a dobogóra felállni is szép. De abban benne van 4 év minden verejtéke, fájó légszomja, vízmélyi magánya. Andrea ökölbe szorított kézzel mosolygott a dobogó második fokán. "Sírni csak a győztesnek szabad." Erre is megtanította őt a mestere. És mindezt csodálatosan szépen írja meg az édesanya.
A kötet legvége kialakuló szembetegségének diagnosztizálásáról szól, egyik szeme súlyosan károsodott, és Németországban gyógyítják, a kötetből már nem derül ki, mennyire eredményesen. Jellemző Székely örök derűjére és kitartására, hogy még ezt a bizonytalan - őszintén kimondja: rettegett - kórzházbeli időszakot is humorral oldja, és még nekünk is el szabad mosolyodni, hallván, hogy őt a német nővérkék Frau Cekelinek hívják...
80. születésnapján (2007)
A szerző két füzetben folytatta életrajzait: Jöttem, láttam... vesztettem? (Magvető, 1986) illetve a Megúsztam (1989) címmel. Ezekről is nemsokára beszámolok.
![olvastam még [201710]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/049f9e6954ce70f37ff3784aeb0097a6_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)