Barsi Ödön (1904-1963) Egy lélek visszatér - regény
Magyar Téka, [1947] [Pécs] : [Szabadság Ny.] -- 174 p. 17 cm
[négy és fél álarc]
evocatio , katherines bookstore [akinek örök hála, hogy felhívta a figyelmet az íróra], moly.hu
-Remélem ön jártas a detektív-irodalomban?
-Igen.
-Akkor nincs semmi baj…
Sherlock Holmes fintorogva nézi Poirot tojásfejét, kintről, az éjszakában Cerberusz és a Baskerville-i kutya marakodása hallatszik, az emeleti folyosók homályában a manikűröző Drakula suhan tova - ilyen miliőben nem is csodálkozhatunk már azon, hogy halott (!) hősünk a detektív-irodalom sztárnyomozóinak tömegében találja magát. Mesélőnket a hálószobájából, agyonlőtt holtteste mellől egy halottaskocsi-szerű fogaton szállítják el, de jól viseli.
A Lélek a függöny lomha redői előtt állt, míg a Test az ágyon hevert.
(első mondat)
Csak lassacskán derül fény hősünk (mesélőnk), Archibald Wright, egykori gyarmati orvos halálának körülményeire... Ebben követik az első mester, Poe aranyszabályait: megnevezni csak a végén nevezik meg a gyilkost, és hosszan, élvezkedve magyarázzák el, ami a szemünk előtt volt, mégsem láttuk.
Elsőnek Poe klasszikus kopója, Sherlock Holmes méltatlanul elfeledett elődje, Auguste Dupin kérdezi ki - miután megvívott ezért a jogáért a többiekkel. A faggatózásba persze hátulról belekotyog Holmes és Poirot... Majd lassan mindenki szóhoz jut, Edgar Wallace Névtelen felügyelőjétől kezdve Charlie Chanig, és természetesen megindul köztük a kinek nagyobb az... esze versengés. Holmes pl. azonnal összekap Arséne Lupinnel, akit leközönslégestolvajoz - míg Lupin magát a legkedvesebb csirkefogónak nevezi - és különben is, a szerzője írta ilyennek, miért vitáznak ők erről? - replikázik. Majd Dupin epigonozza le Conan Doyle-t, akit a felbőszült Holmes és Watson megszeliditése érdekében gyorsan meg is dicsér, hogy epigonnak viszont remek - ezzel teremtve pillanatnyi békét a zsibongó szellemalakok közt.
Akik a "nyomozás" közben (hiszen csak szellemalakok) mindvégig és fáradhatatlanul civakodnak, gyakják egymás íróit - Barsi Ödön humora ilyenkor parádés tud lenni. Az ámulva csodált nyomozók abszolút emberiek, esetlenek, mulatságosak, sőt. Dupin magát teszi kissé nevetségessé, annyira belészerelmesedett Poe-ba, a teremtőjébe. Holmes harisnyát kötögetni küldené el Agatha Christie-t, akitől csak a Tíz kicsi néger nyeri el a tetszését - "vak tyúk is talál szemet", summázza véleményét. Dupin így folytatja a sort: a Poirot bravúrjait E.T.A. Hoffmanntól lopta Christie. Arséne Lupin pedig azzal vádolja A.C.-t, hogy a Tíz kicsi néger ötletét Leblanc: A Harminc koporsó szigetéből vette. De ne gondoljuk ám, hogy mindenki csak Agatha néninek esik neki, Dupin pl. azon kuncog, hogy még a nevét is ellopta Lupin "gazdája", Maurice Leblanc. Mindenki megkapja a maga fricskáját.
Mindenki lop, csak ügyesen kell csinálni, ismerjük a művészet alapszabályát. Lupin, az amorózó tolvajfejedelem viszont (aki már rendőrkapitány is volt egyszer - büszkén mutogatja szolgálati névjegyét a társaságban megjelent hivatalos detektíveknek) tőlük, irodalmi alakoktól szed el mindent: a tanácskozás során ügyesen kizsebeli őket, majd persze mindent vissza is szolgáltat, szégyenpírba öltöztetve még a legnagyobbak arcát is.
Később a helyszínre erőszakkal betörő Fantomas és Lupin csap össze, mint két kiskakas... Pl: "Drakula ártatlan nadály hozzám képest!" - üvölti Fantomas kikelve magából, "Kövér patkány vagy!" - nevet rá Arsene Lupin - "kimentél a divatból, öregem." Az alkesz Fantomas elcsitul, megalázkodva pénzt koldul egy kis piára és legalább valami statisztaszerepért kuncsorog a jelenetben. S mindennek a teteje: azt kéri a jelenlévőktől, hogy valaki kísérje haza, mert "tart az utcán mostanában elszaporodó vetkőztető banditáktól" - s az a csuklyája az utolsó, ami rajta van...
Kész bohózat, amit a mesterdetektívek köré varázsol Barsi. A "tanúkihallgatás" során (a szellemek megidézik a villában alvó vendégeket) szintén összekapnak: mindegyik sztárkopó más valakire gyanakszik, ki a szolgákra, ki a rokonok egyikére-másikára, elő is adják egyenként érveiket, amit aztán a többiek jól ízekre szednek, mesterdetetívjeink pedig ismét pirulva vonulnak félre. (A kissé szeleburdi Holmes koppan talán a legnagyobbakat, ám Dr. Watson csodálata csorbíthatatlan iránta.) Érezhetően Arsene Lupin a kedvence a szerzőnek, talán őt szerepelteti, beszélteti a legtöbbet, és a poénok nem kis részét is az ő szájába adja.
- Gyűjteményem büszkesége egy állítólagos Turner kép: Meztelen nő a ködben.
- Ilyen kép nincs is! - mondta Holmes. - Legalább is én nem tudok róla.
- Honnan tudja...? Emlékezetem szerint sohasem loptunk együtt képet!"
(Arsene másik kedvenc "magángyűjteménye" egyébként az erotikus irodalom, mely köteteket persze szintén úgy lopta, s rendkívüliségét az adja ezeknek, hogy mind dedikált - illetve híres közéleti emberek ex librisét rejti.)
*
-Hát nem mindegy, hogy valaki élt-e valóságban? (…) Százezrek képzeletében ma is élek, s ez nekem tökéletesen elég.
(Dupin, 27. o.)
A történet vége többszörös csattanót rejt (a felénél kitalálni véltem - úgy is lett, aztán mégse), talán nem is a legeredetibb a lezárása, pláne ekkora elődök után, de nem is törekedett ilyenre Barsi, a regény erőssége a szereplők együttes felvonultatása, a deketvíregény-műfaj történetének fantasztikus, kaleidoszkóp-szerű seregszemléje. A szívünknek legkedvesebb nyomozók világa kerül itt egyazon térbe, mintha megrajzolt alakjaikat egymásra téve tennék valami high-tech vetítőre. 3D-regény 1947-ből.
*
És a szokásos "rokon könyv" ajánló, ám rendhagyó módon: egy irodalomtöerténeté, a mégpedig egy krimiirodalom-történeté:
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek - bevezetés a detektívtörténetekbe
Kolozsvár, Komp-Press, 2009.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)