Jevgenyij Zamjatyin: Mi
[My, 1924] ford. Földeák Iván
Cartaphilus, 2008, [cop. 1990, Európa]
[4 anyacsavar]
"Egész életünk, teljes bonyolultságában és szépségében az örökre aranyba vésett szavakban rögzült.
Költőink már nem lebegnek a fellegekben: leereszkedtek a földre, velünk egy ütemre lépdelnek a Zenegyár szigorú, mechanikus indulójára; lírájuk az elektromos fogkefék reggeli zizegése, és a Jótevő Gépezetéből kipattanó szikrák rettenetes ropogása, a kristályosan kék éjjeliedények intim csendülése, a lezuhanó függönyszárnyak izgató suhogása, a legújabb szakácskönyv derűs hangjai s az utcai lehallgatók membránjainak alig hallható susogása. "
Amennyiben elfogadjuk, hogy bármiféle totalitárius diktatúra megtapasztalása nélkül csak holmi antiutópikus tündérmesét írhat valaki (bár ezt épp Huxleyra mondják egyesek Orwellel szembeállítva), úgy még Wellst is inkább csak romantikus fantasztának tarthatjuk. A legelső modern antiutópia szerzője bizony Zamjatyin. A szovjethatalom árnyékában írta, egy évtizeddel Aldous Huxley rettenetes látomása előtt (és először angolul is jelenik meg, na vajon miért, 1924-ben).
Függönyengedély. Szexjegy. Zenegyár. Ízlelgessük ezeket a szavakat és amik mögöttük vannak. Egy rémálomszerű világot rajzol fel nekünk az orosz jégtörőhajó-mérnök, amelyben a szépséget a gépek balettszerű harmóniája jelenti majd (a jövő "piramisa" az Integtrál nevű szerkezet - űrhajó? - lesz ), az emberben az lesz szép, ami gépszerű, és nem mint ma, mikor egy szerkezet akkor bájos, ha emberszerű. A fantáziával és a lélekkel, már ha valakiben felüti fejét ez a daganatféle, a sebészet foglalkozik, persze a művészetek nem haltak el, de naplóíró hősünk, „D-503” idejében, a 26. században a kortárs tragédiák közül az 'Aki elkésett a munkahelyéről' című az
etalon. És ez a darab nem paródia...
Ha túlteszem magam azon, hogy remek antiutópiát olvasok, regénynek sajnos kissé zavaros, gyengécske, túlszofisztikált: mindent az idézett jellegnek rendel alá. Nehéz, semmiképpen nem élvezetes olvasmány (már ha borzongani akarunk) – ismét csalódás volt egy újraolvasott könyv (mostanában mindig így járok). De mert egyik kedvenc műfajom előhírnöke. Rideg, INTEGRÁLt számítás lesz belőlünk. Madách modern falanszter-színeváltozása.
"– Rosszul áll a szénája! Úgy tűnik lelke képződött. Lélek? Furcsa, ősi, régi elfeledett szó. Néha azt mondogattuk, „rokon lelkek”, „közönyös lélek”, „lélektipró”, de hogy lélek…
– Ez nagyon veszélyes… – hebegtem.
– Gyógyíthatatlan – vágta el olló-ajka.
– De…voltaképpen mi a lényege? Én valahogy…nem tudom elképzelni.
– Nézze… hogyan is magyarázzam… Hiszen maga matematikus, ugye? "
...Ó, ..IÓ, RECEPCIÓ:
"(...) habár nem elsőrangú, mindenképpen különleges mű, s épp ezért meglepő, hogy eleddig nem akadt angol kiadó, amely újbóli megjelentetésére vállalkozott volna.
Az első dolog, ami bármely olvasónak azonnal szemébe ötlik, hogy a Mi – még ha erre, azt hiszem, mindeddig nem is mutatott rá senki – minden bizonnyal egyik forrása volt Aldous Huxley Szép új világ-ának. Mindkét könyv a primitív emberi ösztönök lázadásáról szól egy racionalizált, elgépiesedett és fájdalommentes világgal szemben, és mindkét történet hatszáz évvel napjaink után játszódik. Légkörük hasonló, s az általuk megrajzolt társadalom képe nagyjából azonosnak mondható, noha Huxley könyvében kevesebb politikai tudatosság nyilvánul meg, mivel őrá inkább a legújabb biológiai és pszichológiai elméletek hatottak.
...megdöbbentő a hasonlatosság a Szép új világ-gal. Mégis, habár Zamjatyin könyve kevésbé jól szerkesztett – meglehetősen erőtlen, epizodikus cselekményét nehéz volna összefoglalni –, van egyfajta politikai jelentéstöbblete, ami a másikból hiányzik.
... Zamjatyin könyvét az emeli Huxley-é fölé, ahogyan a maga intuitív módján a totalitárius hatalom irracionalitását, az öncéllá vált emberáldozatot és kegyetlenséget, az isteni jelképekben tobzódó vezérimádatot megragadja.
...Amit Zamjatyin célba vesz, az, úgy tűnik, nem egy adott ország, de maga az ipari civilizáció, s annak magában hordozott törekvései. Habár más könyvét jómagam nem olvastam, Gleb Struvétől azonban úgy tudom, hogy Zamjatyin éveket töltött Angliában, és írt néhány parázs szatírát az angol életformáról is. A Mi alapján az is nyilvánvaló, hogy erősen vonzódott a primitivizmushoz. Ült a cári kormány börtönében 1906-ban, majd 1922-ben a bolsevikok is ugyanazon börtön ugyanazon szárnyába zárták, volt hát elég oka gyűlölni a politikai rendszereket, amelyek alatt élnie kellett."
"Zamjatyin regénye nagyon szkeptikus a jövőre nézve. Felvázolja az ész rémuralmát, és a mindenre kiterjedő ellenőrizhetőséget (a foucault-i értelemben is). Félelmetesen felidézi azt a folyamatot, amelynek során a személy előbb Valakivé, majd Senkivé, legvégül pedig jelentéktelen Számmá minősül le. Csak számadat lesz a személyből egy kartotékban, amit egy óriási Hivatal folyamatosan ellenőriz. A boldogság megvalósítása csak technika kérdése"
Ármos Lóránd / Székelyföld / litera.hu
"A Mi és az 1984 összehasonlításából írtam a szakdogámat. :)
Érdekes volt, első olvasatra az 1984 tűnt jobbnak, mire a szakdogám végére értem, bőven a Mi nyert... Az 1984 kicsit szájbarágósabb, egyértelműen minden rossz benne, a Mi világa sokkal árnyaltabb és egyben veszélyesebb. "
(youcee kommentje, könyveblog)
"Egyenes, pont, üveg. A végtelen nem létezik, az erkölcs a matematika. Minden szabályos, átlátszó, egységes, kivéve a lélek, aminek itt nincs létjogosultsága. A végén már az ember is átlátszó, gépember-embergép."
(Zálog moly)
"A könyv legnagyobb erőssége: megtalálta a tartalomhoz tökéletesen passzoló személytelen, egészen egyedi stílust. Ebben a könyvben TÉNYLEG nem szerepelnek igazi emberek arccal, lélekkel, jellemmel, érzelmekkel; ebben a könyvben SZÁMOK szerepelnek – itt-ott egy száj, egy ránc, két szem, egy mozdulat, de semmi más, még a narrátor-főszereplő sem emberi.
A könyv legnagyobb gyengesége: megtalálta a tartalomhoz tökéletesen passzoló személytelen, egészen egyedi stílust. Ebben a könyvben TÉNYLEG nem szerepelnek igazi emberek arccal, lélekkel, jellemmel, érzelmekkel; ebben a könyvben SZÁMOK szerepelnek – itt-ott egy száj, egy ránc, két szem, egy mozdulat, de semmi más, még a narrátor-főszereplő sem emberi.
Nagyon, nagyon rossz olvasni. De nagyon jó könyv. Azt hittem, nem lehet duvább vége, mint az 1984-nek. De lehet."
(pat moly)
"Az az igazság, hogy tényleg megközelíti Orwellt. Sokat lehetne belőle idézni, de nehéz úgy kiemelni részleteket, hogy megértse a jelentőségét az is, aki még nem olvasta. Örömmel fedeztem fel, hogy a matematika – mint olyan – ellenségként (is) megjelenik, ez igazán szívet melengető volt, hisz sosem voltunk puszipajtások, habár azt hozzá kell tegyem, hogy az egyik kedvenc idézetem (http://moly.hu/idezetek/33867), igencsak összefüggésben van a matekkal, és én imádom ezt az önellentmondást. Találkozhatunk itt is 101-es szobával, csak épp más az elnevezés, a szorzótábla sosem téved, korlátozva van a gyerekek születése és természetesen kiemelt szerep jut a hölgyeknek, sok bonyodalmat okoznak főhősünknek, egyébként a nőkhöz csak szextikett ellenében lehet hozzájutni, persze az is meg van határozva, hogy kinek és mennyi a szükséglete és ehhez mérten működik a rendszer.
Jelentem megtaláltam Ouředník mesterét is (ezt igazából csak az Ad actába beavatottak érthetik), szóval Zamjatyin legalább olyan pimasz módon lealáz fél úton, mint az említett író. Spoiler-es megjegyzéssel beidézem: http://moly.hu/idezetek/33869
Erősen ajánlom."
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)