[The Great Gatsby, 1925] ford. Bart István
Európa, 2013
angol_usa / regény / 20. szd.
[5 vödör jég]
"Körülbelül egy hete részeg vagyok, és gondoltam, hogy kijózanodom, ha beülök egy könyvtárba.
– Sikerült?
– Némileg, azt hiszem. De még nem biztos."
(még a Máthé-féle fordításból)
Hát ez gyönyörű. Úgy mázol fel karaktereket, hogy mellette a nagy realisták csak egy poentillista szakkör. Túl sok minden van ebben a történetben, a nemek lélektana, a kisfiús rosszfiúság, a szerelmet megtagadó cédák, a pénztárca mindenhatósága, meg afféle mihasznább dolgok, hogy teljen-e vagy csak múljon az életünk.
De olyan kis rejtett csapdák is várnak a szöveg visszafejtőire, többszöri olvasóira, mint hogy mifene az a Szvasztika cégnév, ahol címadó hősünk erősen kétes hírnevű cégtársa seftel, vagy hogy milyen kalandregény-szál húzódhat meg az Oxfordban csupán egy szemesztert eltöltött Gatsby életében, elvégre nem hobbiból íratta be a hadsereg a kiemelkedő tiszteket egyetemre a háború után, hanem továbbképzésre…
Szóval még egy James Bond-mese is meghúzódik a misztikus életrajzban, igaz, töredékes, Gatsbynk inkább kiugrott és magánbizniszbe menekült rossz fiú, ha nem is a annyira elvetemült, mint akit a legújabb 007-es szériában a dülledt szemű spanyol alakít. (Elkerülhetetlen, hogy a könyvről szólván felidézzük a filmeket… Az első, Robert Redford-Mia Farrow-féle nagyon tetszett, és nagyon várom a kedvenc DiCapriómmal is, bár aggódom, hogy a lényeg elsikkad majd a konfettivel megbombázott kulisszák közt.)
Még annyit a fordításokról, hogy én a szörnyű Máthé Elek-félét kezdtem el, kétszer is, de az új Bartistvánosat látva azt kell mondanom, az az ember kissé kiherélte a művet, ami ugye szépítés, vagy herélt lesz valami vagy nem, hát Máthé nem hagyta meg mutatóban sem a tesztikulumokat (pedig eléggé macsós könyv tulajdonképpen), és még azt a ritka érzetet is felkelti az olvasóban, hogy íme egy műfordító, akinek nem volt anyanyelve.
Bart kezdetben elbűvölt, de aztán itt is elkezdtem csuklani, mert ugyan miféle mondatok azok ott a balesetnél, hogy (fejből, de lényeget idézem) 'térden állva halt meg', és hogy 'úgy lógott melle, hogy azonnal látszott, hogy halott'?! Meg mit kezdjek ezzel a mondattal, hiszen ez még nem posztmodern kacsintgatós kora:
"Mindenki meg van róla győződve, hogy ő is bír legalább egy nagy erénnyel. Én abban a hitben voltam, hogy egyike vagyok annak a néhány makulátlanul tisztességes embernek, akivel az életben találkoztam."
(2013: 79.)
Magával találkozna? Tiszta Karinthy. Na mindegy, vannak még, igazi aranyköpések a kisregényben, pl. hogy a barátnő 'úgy ül le a terített asztalhoz, mintha ágyba bújna', stb.
Sajnos (bár alighanem olvasóim örömére) első olvasásra csak ennyit tudok most ideokoskodni, bárcsak meglenne e-ben akár magyarul (of korsz a Bart-féle vagy ánglusul a teljes… ez igen, vehető kérésnek is, kalózpajtik!)
F. Scott Fitzgerald (1896-1940) a könyv születésekor
(via)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)