Simenon, Georges (1903-1989): Maigret és a hajléktalan [
Maigret et le clochard, 1963] ford. Vargyas Zoltán
Park, 2004.
"– Gyere csak ide!... – intett Maigret az ujjával egy nőnek. Jó harminc éve, amikor még a közbiztonságiaknál dolgozott, minden archoz nevet is tudott társítani, mert akkoriban még név szerint ismerte a párizsi hajléktalanok legtöbbjét. Egyébként olyan nagyon nem változtak meg, csak sokkal többen lettek."
Egy jó krimi mindig sokkal több önmagánál.
Jó példa erre – a klasszikusok közül – Lady Agatha is, de mióta ráéreztem a botor mód mindeddig hanyagolt Simenonra, nem bírok betelni a történeteivel.
"– Nem beszélt soha az életéről? – Arról senki se beszél... Ahhoz nagyon részegnek kell lenni... – És ő sose volt részeg? – Úgy igazán sose..."
Nem csak Maigret vadászkopó érzékenységű szimatát csodálhatjuk itt meg, ahogy kiszúrja a tanúk sorából épp azt, akit ki kell, hanem azt a páratlan – nyugodtan mondhatjuk – szociális példabeszédet is, mely történetnek egy jómódú polgárember és családfő a főszereplője, aki remetének áll Párizs közepén, a magány szerzetesének a Szajna egyik hídja alatt, hogy lelki békére leljen ebben az őrületspirálban, amit urbánus civilizációnak hívnak azok, akik csak sajnálatot éreznek a híd alatt lakók iránt, már ha észreveszik őket, semmi mást. Szóval regény és krimi, kettő az egyben akció.
"Maigret ritkán beszélt a feleségének folyamatban lévő ügyekről. Amúgy a legközelebbi munkatársaival sem igen tárgyalt meg semmit, pusztán instrukciókat adott nekik. Neki már csak ez volt a munkamódszere, próbálta megérteni a korábban nem ismert embereket, fokozatosan itatta át magát az életükkel. – Mit gondol erről, Maigret? – kérdezgette tőle gyakran egyik-másik vizsgálóbíró ügyészségi kiszálláskor vagy rekonstrukciós eljáráson. Az Igazságügyi Palotában sokáig emlegették Maigret elmaradhatatlan válaszát: – Én sohasem gondolkodom, bíró úr. Valaki egyszer azt mondta erre: – Maigret átitatódik. És bizonyos értelemben ez igaz is volt, a szavakat túlontúl pontosnak érezte, úgyhogy jobb szeretett hallgatni."
A szokásos itallap pedig, emlékezetből, lehet, már keverem is egy másik Maigret-vel (nem szabad többet olvasni egymás után), mint ő a piákat: olcsó „kannásbor”, vermut és konyak.
[4]
*
Komarek, Alfred: Polt felügyelő virágot kap Bűntények a pincesoron II. [
Blumen für Polt, 2000] ford. Szalai Lajos
Napkút K., 2013.
(osztrák / krimi)
"Ráadásul itt a tavasz, és ez már nem semmi. A pompás léhaság időszaka ez, amikor az ember jókedvű kutya módjára összevissza csatangol. Polt már gyermekkorában ráérzett erre a boldog nyugtalansága, s követte azt a völgy napos oldalára, ahol a kövek déltájban már olyan melege voltak, mint a frissen sült kenyér. …Polt ezen a szolgálatmentes napon egész egyszerűn jókedvű volt. A brunndorfi Stelzer-fogadóban elfogyasztott egy zsemlegombóccal töltött sült csirkét, s megivott hozzá egy pohár sört. Aztán hagyta, hogy a hátára kapja a hangulat szele, és ez a nagydarab, nem éppen törékeny férfi csodálatba ejtően könnyűnek érezte magát."
Emberemlékezet óta mohosodó bűnök és a kedves falubolondja, galerik és pincenyirkos lelkek – de a zsemlegombóc szafttal és söröcskével, meg a napsütötte pincegádor negyedliter zöldveltelinikkel mindenre megoldást kínálnak – no persze Polt kis szürke agysejtjei mellett.
"– Ezt a jövő héten fejtem le. Egy zöld veltelini. Szeretném tudni, mit szólsz hozzá. – Räuschl kicsurgatta a bort a poharakba, aztán mindjárt bele is kóstolt, és ráncos arcán megjelent egy cinkos mosoly. – Na?
Polt lenyelt egy erőteljes kortyot. – Maga jobban ért borhoz, mint én. De ha már megkérdezte: a zöld veltelinihez tulajdonképpen fegyverviselési engedély kellene.
– És miért? – Sepp Räuschl mosolya elmélyült.
– Mert ez a bor jámbor férfiakban istentelen gondolatokat ébreszt, erkölcsös asszonyokat tisztátalan tettekre sarkall, becsületes csendőröket pedig sötét tévutakra vezet."
még több, még szebb részlet a molyon
[4]
*
Davis, Jim (1945-): Stand-up komédiás
(Zseb-Garfield 114.)
[ford. Boronyák Rita
Drize K., 2013.
…és ez már a 114. rész? hol voltam én eddig? (Biztos átaludtam.)
[4/5]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)