Egy török kisfiú egyedül marad Budapesten - kettős árvaság ez, de a verseskötet mégsem csak gyászmunka, bár ez dominál benne, nem gyászol, a szó általános értelmében, hanem még együtt él velük, sőt, jöjjön akár ide kommentelni az egybeírjuk blog, együttél velük, szabadversekkel dúcolja alá a ráomló szabadságot.
Öröm az ürümben: már első kötetét szerelmének ajánlhatta, sőt, ha a verseknek hinni lehet (egyrészt ki az a bolond, ugye, másrészt miben hinnénk még, ha nem bennük), a kitüntetett hölgy egyébként, kissé utánanézve, maga is poéta [Izsó Zita]. Szóval nem rossz első kötetnek.
[3/4]
*
Túl vegyes lett ez a sokadig verskötet: kirámolt fióktartalomnak tűnik. A szerző meg - noha érti a szakmát - kissé önjelölt vátesznek. Poéta doctusnak. Pedig talán csak dugnia kéne egyet.
Még mielőtt
beal-
konyul.
[3/4]
*
De nincs könnyű dolgom: zavarbejtő egy karaktert írt meg Farkas. Nem irreális, magam is ismerek ilyet, egy valószerűtlenül sármos fiú és egy ihletetten debil fiatalember keveréke valahol: egy fiatal Svejk, aki könyvtárosnak áll… mondom, hogy nehéz körbeírni, Farkasnak is csak egy tripla-kisregényfüzérrel sikerült valahogy…
Csak nehogy a saját véleménye szerint is zsengék kiadásával folytassa a publikálást, mint ahogy ezt ő maga írta nemrég a blogján, mert annak nem lesz jó vége – addig, amíg összedobja nekünk a következő derülnivalót, olvassátok őt!
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)