Bukowski, Charles (1920-1994).. Macskák
drMáriás illusztrációival
[On cats] ford. Pritz Péter
Helikon - Trubadúr, 2017.
"az egyik legjobb dolog a macskában az,
hogy ha az ember rosszul érzi magát, nagyon rosszul,
és csak ránéz egy macskára, ahogy lazán, nyugodtan fekszik,
ahogy azt szokta,
az olyan, mintha leckét kapna abból, hogy kell túlélni az élet
viszontagságait, és
ha az ember egyszerre 5 macskát tud nézni, az
ötször olyan jó."
(Tökéletesen jól)
Látom a moly.hu.-n, többen is panaszolták, hogy nem éppen Bukowski-esszencia ez a kötet – annyi igazság vagyon ebben, hogy minden nagy író végzete, hogy halála után kimazsolázzák tematikusan a műveiből a macskákra/kutyákra/élet- és ételreceptekre/lakáshitelre/autósamponra vonatkozó sorait és mintegy posztumusz munkát ollóznak belőle össze – brrr. (Kvintesszenciája e műfajnak Bob Marley füveskönyve)
Lám, így járt Ch.B. mester is, ám az ő zsenialitása kifog az efféle pénzharácsoló kiadókon: ő világéletében átlátott, izé, átnézett a macsekokon, itt a kandúrok és cicákok csupán jelképek, lásd ennek bizonyítására pl. a zseniális A macska golyóit nézem c. verset* (41.o.) – van-e ennél letisztultabb, egyben bestiálisabb képlete a (férfi)állat-sorsnak?! És persze a cicás sorok sem a macskalányokról szólnak…
Ja és még a szent sör is hány szövegben ott rejlik, issza vagy éppen kiizzadja, nem mindegy? Szóval bár a macs' itt csak ürügy, hogy eladjanak még könyvet az öregtől, voltaképpen csak Bukowksi ürügye, hogy újra belekarmolhasson az üvegszemeinkbe, jó csikorgósat.
Egyébként ha majd végleg kifullad az X-man széria, adok egy tippet, mivel lehetne újraéleszteni a gigászok harca témát:
Nyitó jelenet: baljós western zene, lengő kocsmaajtó, a pulton a galaxis utolsó bontatlan söre – és balról belép a szomjas Bukowski, jobbról pedig a még szomjasabb Garfield.
(drMáriás)
A macska golyóit nézem
itt ülök az ablak mellett
sört izzadok
a nyártól agyonütve
és a macska golyóit nézem.
nem önszántamból.
egy régi hintaszékben alszik
a verandán
ahonnan rám néz
macskagolyóihoz tapasztva
a farka a rohadéknak
lelóg
a székről –
nézem a szőrös tárolótartályát –
és mire gondolhat az ember
amikor egy macska tökeit nézi?
nyilván nem a nagy tengeri csatákban elsüllyedt
flottákra.
nyilván nem egy szegényeket segélyező
programra.
nyilván nem egy virágpiacra vagy egy tucat
tojásra.
nyilván nem egy elromlott villanykapcsolóra.
a golyók azok golyók, ennyi –
a macskagolyók meg macskagolyók,
az enyémek ránézésre puhának tűnnek,
és kortársaim szerint
elég nagyok:
„tökös legény vagy, te, Bukowski!”
de a macska golyói:
nem tudom eldönteni, hogy őróla lógnak-e le
vagy ő lóg-e róluk –
éjjelente pedig csatát vívnak
a nőstényekkel
és az semelyikünknek sem könnyű.
jól látszik,
hogy egy darab hiányzik a bal füléből;
egyszer úgy láttam, hogy az egyik szemét is
kikaparták,
de amikor az a rengeteg alvadt vér lepergett róla
egy héttel később
tiszta
aranyzöld szemével
nézett rám.
egész testét harapásnyomok borítják
és valamelyik nap,
amikor meg akartam simogatni a fejét
nyávogott egyet és majdnem megharapott –
a koponyáját borító szőr kettényílt
és kilátszott a csont.
egyikünknek sem könnyű.
azok a macskagolyók, szegény pára.
most épp alszik, álmodik –
miről? – arról, hogy dagadt feketerigó van a szájában?
vagy arról, hogy tüzelő szukák veszik körül?
álmodozik
de este majd rájön.
sok szerencsét, öreg haver,
nem jön az olyan könnyen,
lógunk le a golyóinkról, ennyi,
lógunk le a golyóinkról,
pedig nekem is jól jönne egy kis párzás –
addig viszont
vigyázz a szemedre, ballal indíts
és rohanj, mint állat
ha már mást nem tudsz
tenni.
(41-43. oldal)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)