magyar/regény
[öt lótetem]
“A háború itt van, hallani a lihegését, mintha a sötétben egy szörny hajolna föléjük: érezni bűzös, vad leheletét, érezni a forró szimatolást az áldozat nyakában.”
Budapest 1945-ös ostroma, pincevilág. Háborús magyar – civil magyar szótár: ostrom, pánik, légiriadó, járőrök stb. szavak lefordítása civilre, akkor: bujdosó magyarra.
Fogalmak pulzálása: haza-pince-Európa-háztömb. Egy-egy szó mindent és semmit se jelent, pillanatonként semmisül meg vagy szökik fel az árfolyama a csillagtalan égig.
Párharc a halállal, éhezés, náci lágert túlélt zsidók újabb megpróbáltatásai – döbbenetes felidézése Mengelének –, a félelem sűrű szaga, a légópincék zárt levegője, no és a politikai fordulat előszele: burleszk körkép a légópincékből - a társadalmi rangokat nem az új parlament törli el, kegyelmesék a szovjet front közeledtével párhuzamosan kezdenek tegeződni a cselédekkel...
A végén (elmondhatom, mert a lényeg a nem a mitörténik, hanem a hogyanírjale…) a főszereplő lányt megerőszakolja egy szovjet katona, akit azután a ház előtti harcokban nyomban lelőnek. A lány letörli a halott férfi sebét és “nyomban fázni kezd. – Úgy látszik, szabad vagyok – mondja.” (M. S. mester olykor túl választékos, pl. az oxigén helyett a Jókais élenyt, a sújtólég helyett a vihedert használja. A regényt az ostromlott főváros közelében – a frontátvonulások idején! –, Leányfalun vetette papírra, talán a félelmes közelség ragadtatta az általa amúgy elítélt pátoszhoz?)
Ha az olvasó tisztában van M. politikai orientáltságával - illetve ’hova nem tartozásával’ (ld. Naplók: se bal, se jobb: tisztesség, becsület, hazafiság volt az ő kordinátarendszere), esetleg az az érzése támad, hogy szinte a hírhedt Krisztus-arcú szovjetkatona-modellt (a lá Zilahy) mutatja be nekünk (a nemi erőszak epizódja ellenére). A nyilas-náci bűntények tömege mellett ugyanis nem szól a szovjet csapatok külön erre a célra fenntartott fosztogató hordáiról, a málenykij robotról, sőt, pl. azt a humanizmust tételezi fel a Vörös Hadseregről, hogy az ostrom alatt, ha egy házba mindkét sereg katonái befészkelték magukat, azt nem lőtte az orosz tüzérség, hogy óvja a vöröskatonák életét… Mindez bájos naivitás, de M. S. mestert soha nem kell mentegetni – soraiban minden közös sorsszerű benne van, és egy háborúban, annak végén is, mások az elvárások mint évtizedekkel utána. A hiányok egy része ’természetes’ velejárója a véres kornak, mindenről pedig még ő sem tudhatott a front közelében sem, a cselekménnyel egy időben.
A cím emlékezetünkbe idézheti a mostanában politikaivá vált vitát a ’megszállás/felszabadulás’ szóhasználatot: nos, M. S. mester nem ragadt bele ebbe a sárba (tudta ő, semmi nem úgy van, hogy egyetlen szóval megragadhatunk mindent) - erről így ír:
“Csak egy felszabadulás van – ha valaki elég erős, hogy megismerje igazi természetében a valóságot, az ilyen erős ember már közel jár a szabaduláshoz. S elviseli, sértődés nélkül, mert valóság.”
(2005 körül)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)