[három és fél húsbárd]
Elemista/nagypofájú ócska gagyi bekezdések néhol megspékelve remek szövegmegiramodásokkal. A végtelen nagy pimaszsága azért tetszik néha.
"Én az elmúlt tíz évben egyszer sem ágyaztam be. A beágyazásról mindig a halál jut eszembe. Azok az emberek, aki már reggel azt várják, hogy újra aludhassanak, és elmenekülhessenek, mert fosnak az élettől."
Csak éppen meggyőződése lett – talán a korábbi köteteit ért kritikák fitymálása közben ragadt bele a szerepbe –, hogy a tagadás, a lázadás lázongás már összetart egy művet, sőt alapanyaga is lehet. Ez a szerkezet akkor sem áll meg, ha bővérű nárcizmussal tapasztgatja, szét ne dűljön…
"Macsózok. Seggfej vagyok. Naná, hogy tetszem neki."
És nem a katkó nyárspolgár, hanem a normál olvasó hökken meg az olyasfajta stílusficamokon, mint pl. amikor karácsony közeledtével Krisztusról így ír vicceskedve: „celebek őspapikája”. Lajoska, a hős ilyenkor kiteszi a nyígó nőt az ajtó elé, hogy kösz, ennyi elég volt.
Már majdnem „íróvá avattam” egy négyes csillagozással. Jövőre újra megpróbáljuk, Marci.
"A lókolbászok akarták így."
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)