Matthew Spalding: Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat és alkotmány alapelvei
[A citizen's introduction to the Declaration of Independence and the constitution, 2010] ford. Csonka Judit
Közread. a Common Sense Society - Századvég, 2011
[négy kicsi indián]
"…valahányszor a néphez folyamodunk,
az mindannyiszor a kormányzat valamilyen fogyatékosságágaként értelmezhető."
(James Madison: A föderalista, 49. esszé)
1770 egy üde tavaszi napján a bostoni brit békefenntartóknak muszáj volt a helyi rebellisekbe lőniük, mert azok az ötórai tea ellen csoportosultak, pláne tejjel nem bírták már meginni. Ők kávét akartak, bourbonnal.
A dacos felnőttek szókaratés, majd fakardos játéka lassacskán kezdett a Monthy Python skicceire hasonlítani, csúcspontnak talán a Kongresszus korai dávidibolyás Békejobb Petícióját, illetve ennek méltó reakciójaként III. Györgynek a hűtlenekhez intézett (!) Királyi Forradalmi (!) Kiáltványát tekinthetjük.
Végül pár virginiai alak összedobott egy függetlenségi nyilatkozatot, amely a klasszikus Bekezdés, Tárgyalás, Befejezés tekintetében máig a tollbamondás műfaji mintapéldányának tekinthető. Egyben hosszas vádirat is a király ellen, ilyen, ma már nem píszí kitételekkel: "Lázadást szított soraink között, és rászabadította határaink lakosságára a kegyetlen Indián Vadembereket, akiknek közismert harcmodorához tartozik mindenki kiirtása korra, nemre és körülményekre való tekintet nélkül."
Az említett pasasok származása felveti egyébként a dohánylobbi korai jelenlétét is ebben a régi kis vircsaftban. Amúgy született július 4-én, Thomas Jefferson bácsi keze által – mivel óvóbácsi kollégái rálőcsölték a melót, ők közben teáztak (Még maradt egy csomó bála tea: az óceán elég csúnya is lett, ahogy utánaöntötték a tejet is, inkább megitták a maradékot, persze már whiskeyvel.).
Na de kissé komolyabban, a kötet nagyszerűen leírja az amerikai alkotmányozás folyamatát, pontról pontra elemzi az alaptörvényeket, gondolom, mindez kint Ámerikában második Biblia), végül közli is őket – és mivel az internet korában vagyunk, lábjegyzetben természetesen az online verzió címét is megadja.
Az amerikaiaktól megszokott módon kissé öntelt, ami nem is abban nyilvánul meg, hogy törvényeiket a világ legjobbjának titulálja, ebben még lenne is valami, de ahogy a bevezetésben leírja a népüket, az maga a cukorszirupos giccs – mert iróniát azt nem találtam a sorok közt sem: „Az amerikaiak a világ egyik legszorgalmasabb, legvallásosabb, leggazdagabb és legnagyvonalúbb emberei.” (Szerintem meg a leglustábbak, legprűdebbek és leginkább bigottak, a legpazarlóbbak és legtrehányabbak, na de mindegy.)
Mindebből a látszatra periférikus eseményből nőtt ki lassacskán korunk Római Birodalma, és bár az antikvitás vége felé, a népvándorlás barbár özönének korában már úgy tűnhetett, minek római jogot tanulni, azért ma még érdemes lehet visszatekinteni az USA Cincinattusának (az előszóban nevezik így Goerge Washingtont) és cimboráinak híres írásos röpdolgozataira.
"…mi vetne rosszabb fényt az emberi természetre, mint a kormányzat puszta léte? Ha az emberek angyalok volnának, nem kellene kormányozni őket."
(James Madison, A föderalista, 51. esszé)
Rokon könyvek a témában, csak úgy összehányva:
Prochaska, Frank: The eagle and the crown – Americans and the British monarchy
London : Yale Univ. Press, 2008
Szamárságok és elefántok – az amerikai elnökválasztás
szerk. Barkóczi Balázs [et al.]
Generáció 2020 Egyes., 2008.
Weatherford, Jack McIver: Törzsek a „Dombon” – az Egyesült Államok Kongresszusa: rítus és valóság
Századvég, 2005.
Képes György: A tökéletesebb unió: az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya
Gondolat K. Kör, 2003
Tocqueville, Alexis de: A demokrácia Amerikában – Válogatás
vál. és az utószót írta Kulcsár Kálmán
Gondolat, 1983
Nagyné Szegvári Katalin: Fejezetek az amerikai alkotmány történetéből
HVG-ORAC, 2002
Ellen Alderman, Caroline Kennedy: A nép nevében – az amerikai alkotmány kétszáz éve
Közgazd. és Jogi Kvk., 1993
Az amerikai alkotmányozási vita: a föderalisták írásaiból 1787–1788
ford. és sajtó alá rend. Berkes Tímea
Szeged : JATE Történész Diákkör, 1996
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)