Szegő András: Bombasiker - a 10 legsikeresebb magyar szerző
(Fejős Éva, Lajos Mari, Lőrincz L. László, Lux Elvira, Müller Péter, Nemere István, Rácz Zsuzsa, Stahl Judit, Vass Virág, Vavyan Fable)
Duna International, 2011.
[három és fél szál virág ízléstelen csokorban]
Azzal, hogy ez a Szegő (beceneve: az "interjúkirály"!) egy ilyen, szeméthegyeket emelő és népbutító, az Ízlésficamító Corp.-nek gályázó „írókat” (tisztelet a kivételnek) még tovább reklámozó könyv szerkesztő-riportere, csak egy strici a szememben, na jó, egy sakál. (Elnézve az Ulpius írónőcskéit, akiket Huszti Gergely gondoz... akkor ő meg a stricikirály?)
De ez mindegy is, eléggé mulatságos már az is, hogy a Bevezetésben, mindjárt az első oldalon Lászlónak nevezi Nemerét, no persze a magyar ponyvaírás soknevű (legalább 39 írói álnevet használó) favágója meg is érdemelt már egy ilyen elírást. Val'szeg Leslie L. bácsi miatt tolakodott előre Szegő fejében a László név. (Lesz még sajtóhiba később is.)
Erős kezdéssel nyit, mindjárt mattot kap az olvasó az első kékharistól:
Nos, Fejős, úgy tűnk, el is hitte, hogy ő író.
"Alázat nélkül ezt nem lehet csinálni."
Ezt kérem maga Fejős Éva mondja! :))) Mire gondolhatott?! (Fejős apukát amúgy üdvözlöm: ő ugyanis nem olvassa a lánya könyveit.) Ld.még a Dalmánál írottakat
(1*)
Lajos Mari egykori szinkrondramaturgi pályáról is mesél, igen szimpatikus. Nagyon is: "…tudod, ez teljesen különböző világ. A séfek világa és a háziasszonyok világa. Azt gondolom, én nem vagyok szakácsnő. Én egy háziasszony vagyok, aki szeret jókat főzni, és talán ma már tud is. És ezt a tudást és tapasztalatot tovább szeretném adni, hogy másnak is legyen öröme benne."
De akkor sem értem, a szakácskönyveseket miért válogatta be Szegő a bestsellerírók közé (jön még Stahljuci is), mégiscsak más műfaj, ilyen lapon a Közlönykiadónak vagy a Számvitel szaklapnak is itt lehetne a stábja… Na mindegy. Végül is ha a Lajosmarik összpéldányszáma kb 4 millió (!), akkor mindent lehet. (5*)
Lőrincz Laci bácsi lehet hogy tudósként kezdte, de fura, hogy amennyit meghatározó gyerekkori élményéről, a Winettou-regényekről áradozik, közben nem tudja, hogy Old Shatterhand alakját egy egy magyarról, Xantus Jánosról formázta Karl May – Laci bá meg „csupa németeket” emleget Winettou környékén… Persze azért okosakat is mond: „Írni ugyanis úgy lehet megtanulni, ha valaki nagyon sokat olvas.”
Meg érdekeseket mesél a szoci időkből, amikor egy íróra ki volt szabva x mázsa papír, és ha sokat írt, akkor a lektor addig húzta, míg legyártható volt a könyve az adott papírmennyiségből… Vagy azt a vicces-kínos esetet, amikor egy rajongója karambolozott vele… És micsoda apuka: egyik halottját azért támasztotta fel, mert a kisfia sajnálta, hogy „Apu! ez igazán disznóság, ez olyan rendes fickó…” És nagyon becsülöm most ezért a kritikájáért a sok tini, önjelölt írócskáról:
"Elég sok kéziratot kapok fiatal emberektől (…) ezeknek a 99%-a nem olvasott semmit. (…) Néha elborzadok, amikor elolvasom őket. Az önkritika teljes hiánya! Hogy mer valaki…? Tizenhat éves kislány ír könyvet bankárokról, és pontosan úgy beszélnek a bankárjai, mint ő a barátnőjével." 
Tökéletes kórisme! Hát erről van szó, bár így gondolkodnának a kiadók is…
(4*)
Lux Elvira hatalmas név, minden tiszteletem az övé, azt hiszem, az általa összegyűjtött (megmaradt) több zsáknyi feljegyzéstől, levéltől minden történész és szociológus elcsöppentené a nyálát…
Sajnos Szegő szinte kizárólag a szexuálpszichológiáról faggatja elég ostoba módon (gyakran van hülye kérdése), Lux ezzel foglalkozik sok évtizede, ez bármikor olvasható, Szegő szépen ellőtt egy esélyt, hogy jobban megismerhessük az ország első szexuálpszichológusát.
(4*)
Koejjó magyar hangja, Müller egy szélhámos, épp ahogy eddig is ismertem, és még unalmas is
(1*).
Stahl érdekes nő lehet, de az ő interjúja elég rosszul sikerült, melyikük hibájából, nem tudom, egy okoskodó, kissé öntelt nő alakja jön le ebből a hadovából (pl. min. háromszor említi a weblapját, mintha az nem lenne másnak a szakmában), kár érte. (3*)
Vassvirág dettó Fejősvicuska, csak talán még korlátoltabb és még inkább elszállt magától, mellesleg említi a könyvesblogger szférát, mint ellenséget, mint akik nem voltak eléggé kedvesek vele, és ezért azóta nem olvas kritikát magáról, hahaha, a szánalmas, ócska kékharis, hülye tyúk. (1*)
Nemere sajnos egy eléggé sajnáltra méltó alaknak tűnik fel, valami súlyos fokú űzöttség üvölt a szavaiból, a grafománián már rég túl van, ha csak az lenne a baja, az már a gyógyulás tünetei lennének nála, valami beteges kényszer hajtja őt heti több könyv „megírásra” – a megélhetésen túl –, pl. teljesen megfeledkezik a színvonalról, teljesen meg van borulva és még büszke is magára. Teljesen szánalomra méltó alak – lenne, ha nem élne még pár olvasóban némi respekt iránta, bennem pl. A fantasztikus nagynéni és még pár régi műve miatt. (3*)
Rácz Zsuzsa interjúja végre egy oázis, mesél írói műhelytitkairól is, a sokkról, amit első sikere okozott neki és pszichológussal kellett feldolgoznia, és hogy megmosolyogja, amikor túlontúl önéletrajzinak gondolják a kritikák a Terézanyu történeteit. Like forever, de már írhatna valami másról is, 4 kötetéből 3 Terézanyus, kissé sok
(4*)
Fable teljesen érdektelen, emlékezetem szerint, ezeket itt a végén már csak emlékezetből írtam, elég is volt bőven ebből a kötetnyi szénaboglyából kikeveredni. (Belegondolva, kissé hátborzongató kép, ha végignézve a neveken – tisztelet a kivételnek!–, ezekkel egy szénaboglyában, brr!)
(2*)
Szegő A.
(2*)
...
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)