Czigányik Zsolt: A szabadsághiány anatómiái
Az emberi szabadság XX. századi angol ellenutópiákban
Akad. K., 2011.
[4 és fél rémálom]
-Ez olyan okos könyv, olyan neked való! – mutatta fel egy kolléganőm a kötetet, és bármit is értett ezalatt, belenéztem. Huxley, Orwell a fülszövegben, barangolás a modern irodalom- és társadalomfilozófia-történet határmezsgyéin, nekem kell ez a tanulmány, döntöttem el, még ha netán túl okos is leszek tőle.
Huxley, Orwell a modern gondolkodás apokrif prófétái, legalábbis nekem, mondanám, de őket nem lehet szeretetből sem kisajátítani, akaratunk ellenére is mindenkinek azok, akár tud róluk valaki, akár nem. Szerepel még egy név utánuk a fülszövegben, Rex Warneré, róla sosem hallottam, hát mégis okos könyv lesz ez nekem...
(ezt csak úgy)
És lám, mennyi-mennyi pótolnivaló: a Bevezetésben máris ontja a olvasnivalók címét: 1985 vagy The Wanting Seed, Burgesstől; és Warnertől az Aerodróm, 1941-ből. (Egy amerikai szakirodalmi bibliográfia majd' félezer művet sorol az antiutópiák közé!)
Szerzőnk vezérfonala a tárgyalt művek kiválasztásában a szabadság fogalma, mely – az antiutópiákat követve – hamarosan elvezet oda, hogy a boldogság és a szabadság egymást kioltó fogalmak is lehetnek. S rámutat arra is, korunkban az utópiák és ellenpárjuk (disztópia, antiutópia, az egyszerűség kedvéért ezeket szinonimáknak veszi) műfajai egybemosódnak, épp ahogy a modern diktatórikus társadalompolitikák is önmaguk ellen fordultak.
Aki a modernitásban boldogságszigetekről (gör. ou topos „jó helyről”) ír, az valójában antiutópiákat alkot. Erre utal a szerző Iuvenalist megidéző – és kifordított – aforizmája is, amit én merészeltem visszatenni latinra: Nehéz antiutópiát nem írni.
A Szép új világ és az 1984 áll a(z eredetileg doktori értekezésnek készült) kötet középpontjában, mellettük az alábbi művekről szól még külön fejezet, vagy legalább pár oldalnyi elemzés:
- Atwood, M.: A szolgálólány meséje
- Burgess, A.: 1985; Gépnarancs; The Wanting Seed
- Szathmári Sándor: Kazohinia
- Swift, J.: Gulliver utazásai
- Warner, Rex: Aerodróm
- Zamjatyin, J.: Mi
„Arthur Pollard (1987, 3.) szerint az a legjobb szatíra, amely a legbiztosabb az értékeiben. Akkor ismerjük fel a legbiztosabban a rosszat, ha pontosan tudjuk, mi a jó. A disztópia a kevésbé magabiztos korok szatírája: nemigen tudjuk, mi a jó és normális, de jó hír a civilizáció jövőjére nézve, hogy azt még tudjuk, mi a rossz vagy az abnormális.”
(p24.)
Egyértelműen állást foglal azok mellett, aki irodalomként viszonyulnak ehhez a „nemfikciós térbe” „intervenciós” hatással bíró műfajhoz, legalábbis azokkal szemben, akik nostradamusi próféciákként elemzik tételesen, mennyiben valósult meg az író (rém)álma. (És mely versenyben azért Huxley az aranyérmes...)
a fiatal Aldous Huxley
A kellemesen zsongító szakzsargon („intervenciós tér; exhortatív, predikatív, obszervatórikus beszédmódok, alkalmazott irodalom” stb.) mögött legalábbis ez a sok meglepetéssel nem szolgáló végeredmény bújik meg – még ha olykor ennek ellenkezőjét maguk a szerzők sugallják, mint mikor pl. Huxley évtizedekkel később esszében írta meg, mennyire járt a valóság előtt saját disztópiája. (Brave new world revisited, 1932)
Még egy ellenérv kívánkozik ide: pusztán regényként tekintve (talán*) egyetlen itt tárgyalt (...)utópia sem állná meg a helyét a leghíresebbek közt – nem ezért szeretjük őket, na, mondhatnánk a nem tudós olvasó nevében. (*Talán Swifté igen – de valószínű, hogy pusztán regényíróként („szépíróként”) se Orwell (mármint az 1984-gyel), se Huxley nem kerülhetne a legjobbak, avagy másképp: a legidézettebbek közé. Ha pedig így van, máris irreleváns a kérdésfelvetés, amely a nemfikciós térre gyakorolt invenciózusságukat vizsgálja – csak hogy én is a szakzsargon bűvöletében írjam meg ellenvéleményemet.)
És bár hol vagyok én ahhoz, hogy kritizáljam a szerzőt, de meg kell jegyeznem, hibának tartom a Állatfarm szándékos kivételét a tárgyalt művel listájáról. Ő ugyan ezt mindjárt a kötet elején megindokolja, szerintem az Állatfarm messze több, mint a szovjetrendszer paródiája. Ennél messze több, általánosabb érvényű - univerzálisabb prefencialitással bír, ha úgy tetszik.
És még egy kritikus észrevétel a könyvvel kapcsolatban: a hatástörténeti fejezetben – hiába fogjuk kézben egy disszertáció átdolgozott verzióját – elvárja az olvasótól, hogy naprakész legyen kiadástörténetből. A két alapmű (Szép új...; 1984) megírásának ill. első megjelenésének adatait még lábjegyetekben sem említi meg (ha jól láttam), ami pedig szerintem elvárható lenne egy ilyen, egyébként marha gazdagon adatolt kiadványban – ezért pótolom:
Kézirat : | Első kiadás: | Első (hivatalos: nem szamizdat) magyar(országi) kiadás: | |
Szép új világ | 1931 | 1932 | 1934 (ford. Szinnai Tivadar)*; 1982 (ford. Szentmihályi Szabó Péter) |
1984 | 1944-48 | 1949 | (előbb: 1986, Újvidék) Európa, 1989, ford. Szíjgyártó László |
* Szinnai Tivadar, első Huxley-tolmácsolónk beleírt a fordításába, ha úgy érezte szükségét, hogy magyarázatra szorul valami (p63.)
Egyébként ha már hatástörténet: „alapművet” mondani kissé túlzás, ha csak sorrendiség (és nem jelentőségüket vizsgálva) nézzük, mert ma már alig ismertek azok a disztópiák, melyekre Huxley reflektált: itt elsősorban Wellst kell megemlíteni (és Orwell szerint Zamjatyin is erősen hathatott Huxleyra).
Immár a könyv sűrűjében járunk, a két regény világát a legkülönfélébb szempontokból aspektusokból veti össze: a szexualitáshoz való viszonyuk (Lenina a legtermészetesebben űzi azt, amiért Julia börtönbe jut), stb stb. Egy recenzió sosem pótolja a könyvet, tessék elolvasni! :) A friss hatástörténeti kutatások szerint Huxley kétséges, hogy ismerte-e a Zamjatyint, de az már nem, hogy Orwellre kölcsönös hatással voltak egymással, 1945 utáni munkáiban ez felfedezhető.
Csak kóstolgattam itt ezeket a terjedelmes tanulmányokat, kézikönyv sűrűségű szöveg ez - azokról a művekről írtakat, melyeket még nem is ismerek (Burgess még le nem fordítottjai vagy Warner), átfutottam csak, hiszen azok ismerete nélkül csak halvány képet alkothattam róluk, hiába elemezte a szerző hosszan (néha a kívánatosnál is hosszabban) őket.
(A kötetben említett) disztópiák születése:
szerző | cím | kézirat | első kiadás |
Swift, J. | Gulliver utazásai | 1726 | |
Wells, H. G. | Az időgép | 1895 | |
Zamjatyin, J. | Mi | 1920 | 1924 (ang.) |
Huxley, A. | Szép új világ | 1931 | 1932 |
Boye, Karin | Kollocain | 1940 | |
Szathmári S. | Kazohinia | 1935- ? | 1941 |
Warner, Rex | Aerodróm | 1941 | |
Orwell, G. | Állatfarm | 1942-43 | 1945 |
Orwell, G. | 1984 | 1944-48 | 1949 |
Burgess, A. | Gépnarancs; The Wanting Seed | 1962 | |
Burgess, A. | 1985 | 1962 | |
Czakó Gábor | Eufémia | 1983 | |
Atwood, M. | A szolgálólány meséje | 1985 |
(kieg.:
Morus Utópiája 1516-ban jelent meg, Francis Bacon Új Atlantisza pedig 1627-ben.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)