Beszélgetések Kósa Lászlóval - család, hivatás, tudomány
szerk. Keményfi Róbert
Debrecen, DE Néprajzi Tansz., 2005.
Studia folkloristica et ethnographica 48.
„Az egész egyetemen én foglalkozhattam legtöbbet a témámmal. Krumpli naponta legalább egyszer volt a menzán.”
(p23.)
[öt szemeszter az élet egyetemén]
Egy életút nevekkel: Dankó Imre, Tálasi István, Lükő Gábor, Ortutay Gyula, Varga Lajos Márton, Balogh Edgár, Németh G. Béla, Béládi Miklós, Tóth Dezső, Hoffmann Tamás és még sokan mások... És egyebekkel - hogy játék is legyen: kotopa; neminárium*; fürdőszoba híján szabadjegy a Gellértbe; a burgonya néprajza; poloskával együtt kiutalt telefon; "Hegyentúl" és "Lunkaság"; illegális terepmunka Erdélyben és máig kiadatlan, szekérderéknyi kézirat.
A gyulai református pap és tanítónő gyermeke alapos képzésben részesült családja körében, pl. földrajzból: lombfűrésszel kivágott vármegyés puzzle-lal játszott gyerekkorában, vagy: úgy ment egyetemre, hogy már rengeteg tapasztalatot szerzett terepmunkából és muzeológiából, miközben kijárta a kommunisták favorizálta „élet egyemét”: a munkásszállót, vagy éppen a kábelgyár mérges anyagokkal dolgozó műhelyét („kotopa” - és a másik, a neminárium: a melósok munkaszüneteiben a nemi élet körül forgó "szemináriumok" az öltözőben... )
Már diákként "bekerékpározza" Erdélyt, később, még mindig csak küldetéstudatból, nem kiküldetésben, bejárja a Kárpát-medencét, Csallóköztől Kelet-Romániáig.
"Óvárról éppen aznap gyalogoltam át Szklabonyára, amikor Mikszáth Kálmán szülőházát markológéppel bontották. Megvan róla a fénykép."
(p103-104.)
Persze a szakmá(k)ból is kiszivárognak folyosói pletykák, pl. hogy a pártvezetés nagy tanácstalanságában az irodalom felségterületére száműzte a kényelmetlen magyarságkutatást: „A szomszédos szocialista országokban élő magyarok helyzetének fölmérését az Akadémia Irodalomtudományi Intézetébe telepítették. Béládi Miklóst bízták meg az irányításával, akinek volt szíve hozzá, de kényelmetlen volt számára.” (p28.)
Vagy hogy Erdélyben „Balogh Edgár [„a népi kommunisták nagy öregje”] segített a személyes kapcsolatok alakításában, bár kissé nehezményezte, hogy nem a baloldali írókat, hanem legelőször az öreg Kós Károlyt és az Erdélyi Helikon még élő alkotóit akartuk felkeresni.” (p26.)
Iszonyatosan szívós kutatómunkával nemzedékek tanára lett, a néprajztól a nemzetiség- és társadalomtörténetig egyaránt alapkutatásokat elvégző és szintéziseket letevő kutató-pedagógus, méltán került a művelődéstörténeti tanszék élére az ELTÉ-n, vagy lett az MTA negyedik néprajzosa. De nem csak akadémiai körökben ismert: pl. az Apáról fiúra c., másokkal együtt írt népszerű néprajzi könyvének legalább öt kiadása százezernél több példányban jelent meg és vált méltán népszerűvé. >>>
Az első két, nagyobb lélegzetvételű és azt ezeket követő kisebb interjúk legtöbbje másodközlés, hol tanulmánykötetben, hol szakfolyóiratban jelentek meg korábban (pl. Tanulmányok a hatvanéves Kósa...; Néprajzi Látóhatár XI. évf.; Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002; ), az egyetlen elsőként itt közölt beszélgetés Kolozsvárott, 2004-ből való, melyben a partnere Szabó Zsolt volt.
Természetesen előfordulnak átfedések az életrajzi elemekkel sűrűn átszőtt dialógusokban, mégis, unhatatlan és letehetetlen kötet ez, legalábbis annak, akit érdekel a 20. századi Magyarországa, néprajza, tudománytörténete – vagy legalább egy ezekből. Olyan személyes hangvétel jellemzi, hogy a könyv végére érve szinte úgy érzem, a tanárom volt Kósa, pedig eddig még a félelmetes terjedelmű bibliográfiáját is jobban ismertem. (A kötet végén, illetve inkább második felében csak a válogatott bibliográfiája több mint 70 oldal: p107-180.)
Ajánlónak - aki nem ismerné - a professzor úr néhány könyve:
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)