Moldova György (1934-): Per Kádár sírjáért
riport
Urbis, 2012.
magyar / kortárs / történelem / pamflet / politikus / utóélet / síremlék
[két és fél hitelbe vett vörös szekfű]
"Szemtanúja voltam, hogy a Baráti Kör egyik vezetője mint tűzött össze Thürmer Gyulával, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökével, azt vitatva, hogy melyikük koszorúzhat előbb."
"Azt mondják, véreskezű volt"
Nyomorult, szánalmas szöveg ez, még Kádárhoz is méltatlan, Moldováról meg ne is szóljunk, az egykori szociográfus régóta produkálja a dementia jegyeit, de most már tényleg letehetné a tollat.
Azon túl, hogy – ehhez a szöveghez nem is illő módon – megtudunk pár újabb pletykát vagy részinfót az Öregről (egyesek szerint anyja a Konkoly-Thege birtokon esett teherbe; életében csak két szobor készült róla, Pátzay és Kisfaludy-Stróbl mesterektől, ezek ma is elzárva vannak budapesti múzeumokban, a Steiner sakkozók megkörnyékezése azok húga ürügyén, stb., de ez mind lényegtelen.) Szánalmas, szervilis vergődés ez, ahogy beolvas a Kádár-kultuszt nem ápoló baloldaltól a jobboldalig, a Hócipőtől Thürmerig mindenkinek.
A "Kádár büszt" avagy "mobil mellszobor", jobbra a szerző
(2012. május 26. - via index.hu)
Nem csak propagandaszöveg ez, de simán hazug, és legtöbbet magnak hazudik szegény. Sebes szájjal nyalogatja, polírozza a "puritán diktátor" kultuszát, és megint a román kolléga bizánci stílusával és Honecker belül bundás esőköpenyével jön, szemben Kádár zománcedényes krumplistésztájával, elfeledkezve (jah, a tények dialektikája!) pl. Kádárék sokmilliós műgyűjteményéről vagy arról, hogy a hatalommánia sem éppen a főbb erények egyike.
Szegény Moldova régóta arra a japán katonára emlékeztet, aki még a háború után 40-50 évvel is védi azt a zátonyt, ahol ottfelejtették.
Best of Moldova:
"…a történelemhamisítás nekem szinte fizikai fájdalmat okoz."
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)