Bächer Iván: ZsálAb Ovo, 2013
[4 spricc fröccs]
"Beállok a körúti postán a sorba, kezemben sárga csillag, pardon, sárga csekk."
(Ősmagyar posta, p77.)
Bakker, Bächernek (megint) elment az esze. Aztán meg-megjött, de inkább elmenőben. (Kószál.) Mert ugyanezt ezt az ordenáré stílust szokta számon kérni saját politikai zsurnyálista, szemből árokásó pandantjától, Bayerzsolttól, ezt a (szerencsére csupán kötet eleji) hőbörgést, mikor már lassan mindenki fasiszta neki (mármint Bächernek), és még ő tanítja azt, hogy nem fogunk „ezekkel” kezet, sőt verbálisan inzultáljuk őket még a postán is (talán ez a legkínosabb szöveg – őrá, Bächerre nézvést).
"Ha már agyonverik az embert, legalább szép helyen tegyék." (A balfi dombon, p85.)
Bächer (messziről) kedvelőjeként kínos volt ezeket olvasni, ha egynemű szöveg volna a kötet, még skizoidnak is tarthatnánk, de a kötet nem csak időben nyúlik, nyúlhat szét az elmúlt évekre (sajnos datálatlanok a szövegek), de műfajilag is vegyes: akad itt harsány publicisztika, kocsmába kihelyezett redakciós dörmögés, öreguras dünnyögés és nagypapás, szobatudósi illetve kocsmateraszi, vagy épp kórházfolyosói hortyogás.Skizoid, szinte, utaltam rá az előbb, de nem. Mert Bächer nem csak elhatja a halál
"A tököm teli van a faszommal – sóhajtott fel Tóth Jocó, és meghúzta a sörét." (Gold Jenő fia, p169.)
Annyira kiborult az utóbbi években a balllibekre is, hogy felbőszülve oktatja ki őket, akik csak a széljobb malmára hajtják a vizet, és még arra sem méltók, hogy kikeljenek Bayer ellen… Éééértik? Súlyos dolgok ezek, szinte egyedül áll ezzel a balközép centrumban, sőt nagyon, nagyon egyedül van. Én érteni vélem, és éppen e látszólag össze nem illő elemek miatt emelem nem létező kalapom. (Jut eszembe, Bächer a kihalóban lévő a kalapos szakmáról is ír egyet.) Idehaza nemhogy az „utca embere”, még az ún. értelmiségi is vajmi ritkán képes felülemelkedni a pártpolitikai paradigmánkon, mármint ténylegesen, mert aztán ha kérdezik, akkor perszehogyne. Ő legalább nehezen, lassan, már túljutott ezen.
Ha ezeken a Szküllákon átjut a kedves olvasó, – ha révbe nem is, de – csendesebb vizekre ér, ahol Chopin zongorál' mazurkákat és a szemünk előtt elevenedik meg a párizsi művészi (és sűrű magán…)élet. Ám e fejezethez kottát is tudni illő olvasni, mindjárt félanalfabétának is éreztem magam, de még én is találtam olvasnivalót a zenei betétek közt. (Kár hogy nem csatoltak egy CD-t az Ab_ovósok – de a könyv fizikai valója maga is eléggé gyengélkedik, nem várható el ilyesmi).
Szóval, szerencsére a kötet nagyobbik része dörmögés és dünnyögés a megszokott Bächer-i stílben, ha nem is teljesen, mert mint maga is megírja: „elment a kedve az egésztől”. Az élettől magától még nem, de hogy összefoglaljam, nem idézet lesz, de lényegre tapintó: „ezek közt már igen”. Pl. a gasztroelemek szinte teljesen kivesztek az írásaiból, mindössze a lengyeleknél piacozik egyet s fal a helyszínen savanyú fekete kenyeret, kis halat meg kis ezt meg azt mellé s iszik rá valami helyi töményet hidegen, apró kortyokban. (És még kétszer sörözik.) De olyan elenyésző ez a szál a szövegekben, hogy – alighanem először az életműben – diétásnak mondható a kötet. Diabetikus Bacher, hitték volna?! Igen, kórkép ez is, magán- és közéleti kórkép, a záró darabok maguk is kórházba, a halálba kísérnek minket, illetve mi kísérjük a szerzőt…
Némelyik szöveg ismerős lehet, megjelent már itt-ott, korábbi kisprózai gyűjteményekben, erre fejezetcímek is utalnak, pl. a Kószáló. De ami a lényeg! Még nem is mondtam: csodálatos, remek szövegek bújnak meg, mindegy, az hogy első- vagy másodközlésben: ilyen pl. az Ünnepi műszak, a már említett kocsmába kihelyezett redakciós üldögélés karácsonykor, vagy a Bú c. fejezet (kb. ezt jelenti a lengyel 'zsál') utolsó, a kórházas, halál-darabjai: a Letét, a Fuvar, de főleg a beszédes című Búcsúpohár*.
Szóval egy vegyes, méltatlanul vegyes kötet ez egy fénykorán túljutott (emellett sértődöttségéből sejthetően – de ház ez tudható is – a fénykörből kikerült) írótól. Az íróban bujkáló Krúdy, és egy életmű méltó lezárása miatt is remélem, nem a legutolsó kötete volt.
Addig is Bächer lesz a mi házizsidónk lengyelünk**.
Bächer Iván (1957-)
(via facebook.com/bacherivan)
** ld. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/nemesek-polgarok/ch04s03.html (keresd Mikszáthot!)
![olvastam még [201801]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/1ebdc6931b84b14c6b1fa811e379f754_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)