Hámori Tibor: Rejtő Jenő rejtélyes élete
ill. Lengyel Gyula
3. bőv. kiad.(Magánkiadás) 1999.
[I.S.B.Robinak, ebédszünetre :o) ]
Rejtő Jenő, ez a fotókon törött orral látható benga nagy Szahib valójában néger volt, otthona a nagykörút dzsungele: csak épp őérte nem Stanley, a felfedező kolléga ment el, mikor el-eltűnt a pesti éjszakában vagy egy idegszanatóriumban, hanem a nyilasok.
Szellemíróként számos korabeli sikerdarab szerzője vagy társzerzője, ma is számos műve lappanghat, mint trehány felcserben a sárgaláz, aki egyben nyelte le a század kininadagját, amit pókerben előző éjszaka jogosan, bár némileg mégis meggondolatlanul tett fel a fulljára, hiába, mert kártyapartnere a maga royal flössében a kőr királyt egy királyi nagy pofonnal pótolta, így aztán szanitécünket jeltelen sírba kaparták el a Szahara egy árnyas sarkában, és még a század is végigköpködte a sírját. Hiába, igaz a mondás: aki egzotikus betegségekkel kokettál, annak nem lesz hagyatéki tárgyalása.
Szóval, egy regényes, rajongó életrajzzal van dolgunk, de nem baj, elnézzük neki, ahogy muszáj – szó szerint – eltekintünk a rémségesen béna illusztrációktól is (ez itt most tényleg nem a reklám helye: bizonyos Lengyel Gyula művei), minimum örökös napiparancsba kellene adni, hogy Rejtőt csakis Korcsmáros Pál rajzolhat.
Szóval, nyomokban akad pár Rejtő-biográfia, itt-ott, egyik sem „akadémikus”*, sőt ezek is jobbára csak szócikkekben és utószavakban bujdosnak (egyet magam is elkövettem már), a magyar kultúra egyik legnagyobb kedvencéről még mindig csak morzsákban hulldogál az infó, mint ahogy Potrien őrmester koponyájáról csomókban hullt a haj, amikor összehozta a sors Senki Alfonzzal. Mire az említett úr kijöhetett a sötétzárkából, az Arany Dumdum érdeméremmel kitüntetett altisztnek sosem kellett többé samponra költenie a zsoldjából, annál többet nyugtatóra.
*Erről majdnem elfeledkeztem:
Pisztkos Fred úgy érezheti magát a kánonban, mint amikor a friscói
rendőrpalota pincéjében volt a szállása: nem izgatta különösebben.
lásd: villanyspenót
Tehát, jegyezte fel magának a századírnok (az is voltam egykor), Rejtő fivérei is híresek tulajdonképpen, csak nem arról, hogy Rejtő fivérei: Egri Lajos néven egyikük (a Lajos) sakkbajnok és sakkrovat szerkesztő lett, míg Révai Gyula (a Gyula) ügyvéd.
Első színdarabját (a Jenőnek)1932 októberében mutatta be a nagyérdeműnek Nádasi László közreműködésével Somogyi Kálmán igazgató a Komédia Orfeumban. A darab később 'Al Capone otthon' címmel is ment. Említettük már, hogy néha négerkedett: így pl. hiba keressük a nevét a Sportszerelem c. fim adatai közt (bár most látom, a film stáblistáján mégis szerepel), vagy a 'Gróf Figaro' színlapján. Mint ahogy Szilágyi László Tokaji aszú c. operettjét is ő írta állítólag. A néger zsidókat pláne nem tudta hova tenni a kor, jól el is dugták őket, katonásdit játszva, Kárpátalján, annyira vigyáztak rájuk, hogy még fegyvert sem kaptak a bakaruha mellé, csak tüdőgyulladást és vérhast.
A kötet vézna, mint egy hadgyakorlatból hazatért menetszázad, és szellős, mint a marhavagon, amiben elszállásolta őket a Magy. Kir., de hát a jó társaság a lényeg, abban pedig nem szenvedtek hiányt…
A kötet nem tér ki nagyon a halálára, vázlatos életrajz csupán, ismerkedni, kezdetnek megteszi. Máig nincs egy tisztességes munka Rejtőről – kábé annyival tartozik a magyar irodalomtörténet Rejtőnek, mint amekkora kártyaadósságot Gorcsev Ivánnál csinált makaón Noah Bertinus professzor, de ő legalább törleszteni tudott egy friss, még meleg, ropogós fizikai Nobel-díjjal.
Troppauer Hümér századírnok
"-Jössz te még az én utcámba"
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)