Szakonyi Károly (1931-): Írók lámpafénynél - olvassuk újra!
Orosz István illusztrációival
Lyukasóra-könyvek
Magyar Írók Egyesülete, 2013.
[4 felcsavart lámpa]
Nem egyszerű dolog már meghalt írókat, lezárt életművel felfedezni – ez most mégis sikerült néhányszor, legalábbis az én számomra. A novellaválogatásban – mert arról van szó, Szakonyi csupán egy-két oldalas életrajzi jegyzetet, portrét írt eléjük – szerepel pár olyan – nem is kis – író, akikről még nem is hallottam, valahogy kiestek a kánonból, talán sose kerültek bele, nem tudom, a szoc. kori irodalmunk hatalmas (mármint mennyiségre), az Aczél-művek úgy ontotta a könyveket, mint ma az Ulpius, „rizsmával” mérték a rizsát.
S mivel akkor nem lehetett, igaz, azóta sincs teljesen hiteles kritikai irodalmunk, a hivatásos előolvasó szakma, hiteles kritika híján az ember csak vaktában válogathat. Talán jobbakat is talál, ha behunyt szemmel leemel valakit a polcról, mint ha a a klikkre osztott irodalmi élet hangadóira hallgat. Szakonyi a neki kedves egykori pályatársakat vette elő, csupán két szűrőt használt: hogy már nincsenek köztünk, illetve hogy kisprózát (is) írtak. Költőket nem ajánlhatott, akármilyen fura is ez, de meg is vallja: ők ma még kevésbé érdeklik a közönséget. Még mondják ezután, hogy a tollforgatóknak nincsen piaci érzékük…
Azért kényes dolog ez, mert a könyv a Lyukasóra folyóirat cikksorozatából született, ez a lap pedig mindig költészetünk hírvíviője, a líra támogatója volt, mióta csak a lapot kitalálta a boldog emlékezetű Varga Dombi bácsi. Persze a kisprózákkal sem jártunk rosszul, elvégre a magyar irodalom ebben is éppen elég erős.
(a képekről később - egyelőre annyit csak, annyira közismertek, hogy csak egy esetben írtam ki, kit ábrázol, ő is egy emigráns, talán még a mai köztudatban, máig is emigráns írónk)
Akik nekem felfedezést jelentettek, mert eddig legföljebb a nevüket hallottam vagy még azt sem, és a „mintavétel” során ilyen-olyan mértékben felkeltették a kíváncsiságomat, biztosan elő fogok halászni tőlük pár régi kötetet:
Gerelyes Endre, aki fiatalon, 38 évesen halt meg, mert mikor háza építkezéséről Pestre tartott a sződligeti vasúton, mert rácsaptak a fejére egy ajtót, de az orvos nem vizsgálta ki alaposan…(Köteteiből: Kövek között; Töprengés az éjszakáról; Isten veled, Lancelot!; Kilenc perc)
A folyton morgolódó Rákosy Gergely, aki (a kötetben szintén szereplő) Lázár Ervin kávéházi asztalának tagja volt, Csurkával pedig lovizni járt (na ő meg nem szerepel a kötetben, pedig ha még van valamicske renoméja, azt novellistaként őrzi), itt is érte utol a végzete: egy rengeteg nyert fogadószelvénnyel megcsúszott a lovi lépcsőin és végzetes kómába esett - ez már szinte napjainkban történt: 1998-ban. (Köteteiből: Mondok mást : elbeszélések; A kolorádóbogár; Fülüket lebegtető elefántok; Az óriástök)
Gáll István is szinte fiatalon távozott, 51 évesen, súlyos gerincbetegség kínozta fiatalkora óta. Szerkesztőként is magányos volt, vészkorszakot túlélt feleségével együtt – műveiben a történelmi félelmeket próbálta „örök aknaszedőként” hatástalanítani, írja róla Szakonyi. (Köteteiből: A ménesgazda; Vaskor; Karcolgatunk; A napimádó; Nő a körúton)
Thurzó Gábor a pesti németség és a katolikus polgárság örököse, az ország neki „Belváros és vidéke” volt (ez egyik kötetcíme), a Vigíliánál és Várkonyi Zoltán történelmi filmjei körül egyaránt szerepelt. (Köteteiből: A madarak elhallgattak; Hamis pénz; A rászedettek; Egy ember vége; Egy halott Varsó és Krakkó között)
Galambos Lajos a hatvanas-hetvenes évek irodalmi életének egyik pörgő alakja, mára mintha nem is létezett volna, pedig termékeny író volt, Makk Károly és kovács András forgatott filmet a műveiből. Élete végét Nyíregyházán töltötte, 1986-ban halt meg. (Köteteiből: Szerelmes égitestek; Szent János fejevétele; Örök malom; Mit tudtok ti Pille Máriáról?)
A kevésbé ismertebbek közül ízelítőül pár név, róluk mindig érdemes hozzáolvasni, itteni novelláik csak kiterebélyesítik a róluk kialakult képet: pl. Szabó István, Simonffy András, Galsai Pongrác, stb.
De igazán nagy nevekkel is tele van a kötet - és persze mindükről egy-egy felskiccelt portré: megint csak nem fogok mindenkit kiírni, de ízelítőül: Cseres, Galgóczi, Kardos G., Mándy, Hernádi, Tamási Áron, stb.
(<<< Lengyel József)
Bizonyára nem teljes körkép a ’45 utáni magyar kisprózából és az íróikról, de érdemes a figyelemre, már csak Orosz István (1951-) remek portrérajzai miatt is - ezekből közöltem párat a bekezdések közt.
Remélem, a képek kapcsán csak az lehet a kérdés, vajon mi volt Hernádi Gyula első számú törzshelye, hol szerezte be a pulóvereit Simonffy András, Mándy Iván futott-e valaha villamos után, milyen bort iddogált a legszívesebben Lázár Ervin és használt-e fésűt Galgóczi Erzsébet?
![olvastam még [201801]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/1ebdc6931b84b14c6b1fa811e379f754_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)