Illyés Gyula: Ostromnapló
1945. január 10 - 1945. április 24.
összeáll., a jegyzeteket írta Horváth István
Nap K., 2014.
"...aznap már bevágta egy gránát olyan darabon a gyermekszoba falát, hogy egy ló bejöhet."
(1944 dec., p11)
Illyésék felesége, Kozmutza Flóra rózsadombi - pontosabban szemlőhegyi - villájában (olykor a környező pincékben) vészelték át az ostromot, Budapest "felszabadítását" - az itt leírtak tekintetében, mint pl. a lányok, fiatal nők állandó menekítése a szovjet katonák elől, helytálló az idézőjel -, de a kötet nem csak róluk szól, hiszen maga a rendőrslég telepíti át hozzájuk Németh László családját.
Annyiban félrevezető a kötet címe, mert bár hangsúlyos a háború végének megélése (túlélése), a kötet második fele már a háború utáni országjárás, riport a dunántúli földosztásról és a szovjetizálodó közállapotokról.
De az első sokk a háborús állapotoké, hogy harc folyt a lódögökért, melytől már rosszul voltak - és mégis örökké éhesek.
"...mindig van megoldás. Egy lófej van még ismerős hóbucka alatt..."
(a lábjegyzetek közt: Szabó Lőrinc leveléből, p36.)
(a képeket, ha nem jeleztem másképp, a könyvből fotóztam)
„A Fajd utcában agyonlőttek egy lovat, van még rajta.” [Illyés itt idéz, talán a házmestert] "Palival át, oldalbordák és az első láb fülöl vagy tíz kg húst."
"Lónyúzás. Hányinger a lóhústól."
(febr. 16., p46.)
Flóra ekkoriban
Maga a napló egyébként épp olyan, amilyet te is írnál, ha egy bunkerben élnéd a mindennapjaidat, ha nyilasok, máskor meg szovjet katonák elől kéne bujdosnod, ha annyira és olyan régóta éheznél, hogy még a betévedt verebet is meg akarnád enni - a napi feljegyzések általában kapkodóak, sűrített élményanyag ez, jellemzően tőmondatok, puszta szavak. Ezért is remek az a profizmus, ahogy meglábjegyzetelte a naplót Horváth István, köszönet érte, még a házmesterékről és a szomszéd családokról is megtudunk mindent, azokról, akik csak keresztnevükön szerepelnek.
A lábjegyzetekből értesültem erről a kettős írói tragédiáról is: Komor András (1898-1944) és barátnője kettős öngyilkosságáról - furán hangzik, Lengyel Gizella (?-1947 ) ugyanis túlélte, és másodjára, pár év múlva követ el immár sikeres öngyilkosságot, lásd p75.)
De remek jegyzet áll a 66. oldalon is, ilyet törikönyvekből kellett volna réges-rég megtudnom: a híres a "Berlinre" kitűzött vörös lobogós fotót újra kellett készítenie a Vörös Hadseregnek, mert az első, spontán, tényleg real time, mert feltűnt, hogy az eredetin a zászlót kitűző orosznak mindkét csuklóján karóra villant, ami ugye eléggé árulkodó ép volt a szovjetekről.
Budapest, 1945
(Fortepan)
"Egy veréb az előszobában - megegyük?"
(1945. jan. 23,. p22)
Végül kieresztette. (A ló bejöhet, madarak kirepülnek - tiszta Kassák, nem? Mondjuk a kor inkább dekonstruktív volt, mint konstruktivista, legalábbis a városból alig maradt valami.)
Felesleges feltenni a kérdést, te mit tettél volna hetek óta tartó éhezés után - ez még csak egy faktora ennek az élethelyzetnek, ott van még a rommá lőtt ház, a mozgó front, a folytonos ostromállapot, a rázkódó bunkerfalak közé préseltség, az életmentő hamis igazolványok és az ivóvíz utáni mindennapos hajsza.
Illyés kiírása a pincében
6. pont:
"WC használata után dörzsöljük le kezünket a konyhában lévő hóval."
A rózsadomb elég közel van ugye a Várhoz, ahol még szörnyűbb napok jönnek. Egy különösen "zajos" éjszaka után:
"Egész éjszaka vad lövöldözés, a németek egy része ki akart törni?"
(febr11., p42.)
Hát igen, ekkor kezdődött a kitörés, amibe majdnem mindenki belehalt, aki részt vett benne.
"Este kedélyes tea Idáékkal. Éjjeli tetű: kettő? Reggel az ingben három."
(febr18., p47.)
Még éheznek, de a tolluk már ficánkol:
"Boldizsár Iván lapot akar. Húst adunk neki."
(febr. 20., p47-48.)
Oroszokat kéne olvasnia - de hát azokat majd csak ezután fordítja le Németh László:
"Tiszta hó minden. Szél, de közbe-közbe nap[sütés]. Proust olvasása közben állandó készenlét, hogy csillagos sipkában az oroszok elé. A törékeny élménye az olvasásnak: orosz hangok az utcáról."
(márc. 5., p62.)
No de nem csak paleo diétán vannak, mindenféle mezei gizgazt összegyűjtenek (vagy ez is paleo volna?) Lábjegyzetben szerepel a következő lista az ehető vadnövényekről, mely azonban szintén Illyés jegyzeti közé véste fel:
„Friss fő, csalán (arasznál kisebb), gyermekláncfű friss levele krumplisalátához, lóherék (spenótként), lucerna, akác fiatal hajtása (zöldborsóként), akácvirág (kirántva), akácbimbó (zöldborsóként), legelső sárga virág (előbb virág), marti lapu (Tussilago farfara vagy lókörmű szattyú) levele (mint a töltött káposzta), fiatal komló hajtása (kézujjnyi) zöldbabként, szőlő, ribizli, karalábé, kel levél."
(márc 11., p69.)
Az idézetekből ne higgyük, hogy Illyés haspók lett volna - ellenkezőleg, éppen ekkoriban kezdte kínozta fekélye - de hát ostromállapotok közepette a Maslow-piramis csúcsa leomlik, és csak a kajakérdés lebeg az ember orra előtt.
"Depresszió, éhség-pánik, illetve éhenhalás-pánik."
(márc. 12,. p70.)
Budapest, 1945
(Fortepan)
Azért lassan megjelenik a politika is, hamar előmásznak a pincékből a közélet szereplői:
"Késő est itthon. Darvas: Zilahy most is éppúgy sündörög a hatalom körül, mint régen."
(márc. 14, p71.)
Ehhez gyönyörűen passzol egy későbbi feljegyzés - kicsit előreugrunk:
"Tréfa: Zilahy mint oroszt mutatja be Illést Karádynak."
(márc. 29, p84.)
A következő bejegyzés azért érdekes, mert ekkora egész Budapesten ekkorra már elterjedt a benne szereplő halálhíre. Maga a rövid, érzelemmentes feljegyzés ténye helyettesítheti annak örömét, hogy életben van a kolléga - az egész naplóra a tőmondatokból, sőt sokszor csak puszta szavakból álló, felsorolásszerű jegyzetelés jellemző.
"Találkozás Szép Ernővel az Andrássy úton."
Lassan formálódik az irodalmi élet - és persze beindul az irodalompolitika:
"Illés Béla pezsgővel várt, azért küldött autót."
(márc15.)
Illés Béla szovjet tiszt és magyar író
Nem csak alkalmi fuvart és kaját, de papírokat is onnan szerez, ahonnan csak tud, főleg azért, hogy el ne vigyék az oroszok "málenykij robotra" - ez olykor évtizedekig is eltartott -, szóval mindenki harácsolta a pecsétes igazolványokat, amit nem tépnek szét első blikkre a szovjetek. Ez itt kivételesen rendben is van, inkább csak a fotó miatt másoltam ide.
Pezsgő - miközben még mindig éheznek és átfúj a szél a házon:
"Gyermekláncfüvet keresünk Ikával, két asszony nyúlfüvet szed, az spenótként jó. A saláta kutyatejből remek. Cserepezés , fele kész."
(márc. 17., p73. - Illyés Gyula Ika nevű lánya lett később Kodolányi Gyula felesége.)
Illyés nem szégyell kukázni sem:
"Vargyassal Danz lakásáig, visszafelé néz kenyeret. Veszek fel az úton, ott a szemetesládából két kis darabot és egy ujjnyi szalonnabőrt."
(márc. 18, p74.)
Még álmaiba is elkíséri a nyomorúság, a megalázottság:
"Álom: Babitsné Törökországból jött, kövéren, vidáman, tréfálózva az éhség és férfiak nyám-nyámsága felett."
(márc. 20, p75.)
Nem ezt a Flórát ismertük eddig - de azért sejtettük, hogy nem lehetett egy elveszett ember:
"Enyhe összeűzés Flóra és Mirics között, mert Mirics kimosott egy piszkos cukros zacskót, amelyről Flóra még sok cukrot tudott volna „leáztatni”, majd dezinficiálva (felfőzve) a gyereknek adni."
(márc. 21, p75. - Marici vagy Mirics, mindkettő Kozmutza Máriának, Flóra nővérének becéző alakja - lásd itt, további idézetekkel)
Egyetlen sorban komplett jellemrajz:
"Ortutay mindenkit becenevén emleget, ellenségét is: Németh Laci."
(márc. 30, p85.)
"Illés: Albertnak [Szent-Györgyinek] a köztársasági elnökségre kellenen készülnie. Én: „valóban kimennek az oroszok?”: Illés: „nem bolondok itt maradni.”
(ápr. 1, p88.)
Életkép a háború utáni életről:
"Flóra nem ebédelt, zsizsikes a Parasztpártban a a borsó."
(ápr. 1, p88.)
És ha még csak a borsó lett volna ott zsizsikes!
Zárásul ismét egy remek lábjegyzet: a már többször is megidézett Zilahy Lajost részeg orosz katonák az utcán kirabolták és bántalmazták, éppen a Vorosilovval való találkozása előestéjén, Debrecenben, 1945 március 26án, mikor mint a Szovjet Magyar Baráti Társaság [!] elnöke látogatott el a szovjet helytartóhoz... Pazar, mindent elmondó drámai jelenet! (p95.)
A kötetcím annyiban megtévesztő, hogy bizony a könyv fele már az háborút követő hónapok krónikája, sőt magába foglal egy dunántúli országjárást is, egy készülő riportsorozat vázlatát a földosztásról - általában arról, hogyan is nézett ki a vidéki Magyarország 1945 után. De ez már egy másik, jóval hosszabb és legalább ennyire csúnya mese. A korszak és a téma kutatóinak mindenesetre forrásértékű lehet még ez a pár vázlatos naplójegyzet is.
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)