Prae.hu - Palimpszeszt, 2014.
„szemhéja lehúzott bolti roló”
(Befejezetlen hűtlenség, p14.)
Pollágh kolléga nem szokványos fülszövegéből egy sor: „Nem szokványos (beteges) költészet, hanem szokatlanul csengő és egészséges.”
A „csengésről”: hát eleinte bizony inkább a világrettenet hallik ki a szomorú versekből, a frász cseng ki belőlük, mármint a gyerekkori, később már csak a szomor szemerkél ránk langyos esőként. Na persze nem tépünk tőle falban megeredt hajakat, nem vágunk fel tőle verõereket, csak becézzük. (Átment az allúzió?)
A címlapon: zsugorodó hófoltok. Vagy: boldogan napfürdőző, öngyilkos hófoltok. Majd kiderül.
„...s a hidegben látszó lehelete,
képregényben a kitöltetlen szóbuborék”
(Befejezetlen hűtlenség, p14.)
Nagyon erős képekkel dolgozik – nem idézek ide mindent, tessék olvasni -, s főleg versvégi csattanókat épít belőlük. Hogy a fal adja a másikat.
„Minden villanykörte olyan csupasz,
mintha az igazságon nem lehetne szépíteni.”
(Kijelentő mód , p46.)
De ugyanúgy egy regényre való történetáramlást is képes egyetlen versbe terelni, erős is a sodrása (pl. Az új család, p18.)
„Az emberek ölelése alá mindig vastagon öltözik.”
(Áhítat, p26.)
Képiségét nem lehet eléggé kihangsúlyozni: rettentő erők dolgoznak itt, a fantázia, a képzet világokat gyúr egybe, máskor prizmaként szálazza szét az egyneműnek fénylő dolgokat, és még arra a bravúrra is képes, hogy mindezek után még a vers is szól valamiről.
Épülettest
Akkor még sok volt bennem az új, az érdekes.
Széthordott mindent a tekinteted.
Később már csak azt szeretted bennem,
hogy ha éjszaka féltél,
bekapcsolva hagyhattad az arcom.
Hideg hálád csak nélkülem lehet kerek,
mint a nyelv hiányát ölelő füstkarika,
egy belső udvarát szorongató bérház,
vagy egy étkezőasztalon hagyott
jegygyűrű üres krátere.
Megfogadtam, hogy többet senkihez sem szólok.
nem etetek macskát, nem simogatok gyereket.
De hangom mégis rendszeresen elkóborol,
csak a szomszédoktól hallom vissza tetteit.
esténként lassan, megfontoltan mosakszom.
Szappant szopogat a fürdőkádban a víz.
Aztán természetfilmeket nézek.
A világ mindenhol hiány és mélyedés.
A hegyek is csak a földgolyó kifordított zsebei.
Válaszfalat húzok magamban hit és tények közé,
dühvel szigetelem mosolyom réseit.
A sok csalódás rendben tart, mindig hófehérre meszel.
ez a ház rajtam így lett kész. Csak egy dologban hibáztam.
nem építettem vészkijáratot az imáknak.
Na persze igen fiatal lévén még költőnk, egyenetlen a kötet, de nem szakad szét, nagyon is erős, összetartja a közös stílus, a hangnem, a mindvégig kissé skandináv hangulat (nem a hol vicces, hol gügyögő gyerekversekre gondolok!), az annak ellenére érzékeny női hang, hogy a szerepversek zöme férfié.
„...végül itt maradtál ebben az országban,
ahol semmi sem szép, csak a szállodák,
meg azok a nők, akik külföldiekhez akarnak férjhez menni”
(Iker, p31.)
Sőt, a meddőség, a gyermektelenség tematikája is mindvégig erősen jelen van – akárcsak a Kiss Judit Ágnes legutóbbi verseskötetének egészében.
„Egy ház a tested,
de nincs benne gyerekszoba.
Mióta lakhatatlannak minősítették az orvosok,
bárkinek kiadod,
s a gyerek hiányát úgy öleled,
mint belső udvarukat a bérházsorok.”
(Házi áldás, p28.)
Férj és feleség: Ayhan Gökhan (1986-) és Izsó Zita (1986-)
via kulttér.hu
Ez második kötete a Tengerlakó – FISZ, 2011 – után. Ayhan Gökhannal közös honlapja: Átjáró / ayhanizso.blogspot.hu
Linkek:
Izso-zita-konyvbemutatoja-a-kazimirban
www.youtube.com: könyvbemutató Turi Timával
Részletek:
litera.hu: Utolsó ítélet, A felejtés lehetőségei , Épülettest, A kegyelem természete
centrifuga.blog.hu: Méhkirálynő, Várakozás, A hit fokozatai
![olvastam még [201802]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/0d6b1385828415e5b393b3d6fbe351bc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)