 |
 |
 |
 |
Ilhan, Çiler (1972-): Száműzetés[Sürgün, 2010] ford. Sipos Áron
Napkút K., 2014.
török / kortárs / novellák
Ha mi kompországozunk, mit mondhatnak a törökök? Pedig nekik egy konkrét hídjuk is van Európa és Ázsia között. Nem mintha ez segítene rajtuk: pl. hogy a török nők mindennapját bemutassa, Ilhan néha még "kutyába is lemegy", hogy valami hasonló perspektívát mutasson. Nyúlfarknyi, de nem egyszer erős kis prózák. (EU-díjas.)
[3/4]
Çiler Ilhan
(kép: timeoutistanbul.com)
*
Alfred Komarek: Polt felügyelő és a nadragulya (Bűntények a pincesoron 3.)
Napkút K., 2014.
Heuvel, Eric (1960-): Családi titok[De ontdekking, 2005] Anne Frank Ház, Frieslandi Ellenállási Múzeum
Lukacs, John (1924-): Budapest, 1900
A város és kultúrája
[Budapest 1900 : a historical portrait of a city and its culture, New York, 1988] ford. Mészáros Klára
első kiad.: Európa, 1991, utánnyomás: Európa, 2014.
Tudom, hogy Mutyi Dezső élősködik a kiadón, de azért valaki átolvashatta volna legalább egyszer a korábbi kiadást, hogy kivegye azokat a megjegyzéseket, miszerint pl. "Szervina tér - ma Martinelli tér", stb.
Amúgy meg, aki nem ismerné Lukács e kötetét: nem történetírói munka, maga is megjegyzi: nem várostörténet, hanem színes korrajz, annak viszont túl sűrű, és még a rengeteg idézetet sem fésülte össze, pl. az elején a figyelmes olvasó csak kapkodja a fejét, hogy hány híd is állt ekkor, kettő vagy három, mert két szomszédos oldalon épp ennyi a különbség - a figyelmetlen olvasó meg csak átsiklik felette. Ne feledjük, angolszász olvasóknak készült, s azért előbb-utóbb kiderül nekik is: a harmadik még csak épül ekkoriban, azért a zavar a számokban. Csekélység, de vannak még ilyen apróságok, s egyre több. Már említett jellegéhez képest túl sok a statisztikai adat is, úgy ömlenek elénk a számok, mint a kötet tárgyalta években az egyszeri járókelő lába elé a homok, meg fejére a téglapor, mert hiszen ekkor épült Budapesten szinte minden, amit a turistáknak ma mutogatni merünk. Ahogyan Krúdyból is túl sokat kap talán az olvasó - bár ilyet félve mondok, mert Lukácshoz hasonlóan nálam is ő a No1, de vele csak még inkább akvarellé lesz ez a korrajz, egyre távolodva a tényszerűségtől.
S ha már Krúdy: nála bizony nem a nosztalgia a kulcsfogalom, bár ez végül is a könyv megírása körül került csak be a recepciótörténetbe, az már annál nagyobb baki (miközben még mindig csak a kisebbeket sorolom, ki vagyok, hogy a lehetséges nagyobbakat is kiszúrjam), hogy Petőfi biza' nem szavalt '48 idusán azon a múzeumi lépcsőn, de máskor sem. És ez már rég meg volt írva a könyv első kiadásakor. És akkor a magyar történetírás másik gumicsontját még a szánkba sem vettük: mert - még nagy Homérosz is elbóbiskol néha -: John Lukács is képes rossz helyszínt megadni a a trianoni békediktátumhoz, mint oly sokan: ő is a Kis-Trianon palotát nevezi meg.
Hiába van kiegyensúlyozva a "kis színes" és a szociológia, egyszerre far- és fejnehéz, eldöntetlen az igazi műfaja, nincs igazi célközönsége, egyszerre esszé és történelmi lektűr, képeslap-füzér és mikrotörténelem. Öszvér született. És nem csak Lukács hibája mindez, de ez Európa kiadóé is, lett volna két évtizede a hibák kijavításra. Ezért csak:
[4]
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)