Weiczner Jenő: "Ez most a sorsod, kiüldözött zsidó" - napló, 1944-1945
Dénes György utószavával
Wesley J. K., [2014].
A szarvasi Weiczneréket először egy csehországi német munkalágerbe hurcolták földijeikkel együtt, erről szól a kötetnyi naplójegyzet első fele - majd a hírhedt Bergen-Belsen "vendégei" lettek majdnem fél évre, mikor is a szovjet hadsereg fel(/ki)szabadította őket. (Olykor érvényes az első kifejezés, bár olvasható a feljegyzésekben ennek árnyoldalairól is.) A kötetnek ez, a második fele az igazi "magyar Jób könyve", a megpróbáltatások igazi pokla.
Krónikásunk egy mindennapi "kisember", akinek megpróbáltatása már Győrben, a bíróság elé citálásával megkezdődik: olyan erős trauma ez neki, ahogy a zabrálást, családi vagyonkájának ellopását saját hazája törvényessé tette, hogy a bíróságon, ahol még a bíró is megvetően beszél hozzá, pillanatnyi tébolyában kiveti magát a tárgyalóterem ablakán. Nem az utcaszintre zuhan, felfogja egy erkély, de hosszú időre megnyomorodik a lába - majd a lágereket is mankóstul éli túl.
Ahogy minden ember, legyen az bármilyen átlagos vagy normális ember, különbözik valamiben mindenki mástól, úgy ez a napló is egyedi: ez a jeremiádokkal tűzdelt napló is épp ilyen egyedi, s ezáltal fontos tükre a kornak. (Ezzel csak arra utaltam, hogy önmagában nem hág fel Helikon csúcsaira, de a maga módján a forrásértéke elvitathatatlan.)
Azért is fontos forrás, mert teljesen hétköznapi nyelvezeten adja át a kor depresszív, sőt pszichotikus életérzését, azt, ahogy a tisztes polgárembert elárulta saját hazája - akinek még így is honvágya van. Vagy azt, ahogy az elrabolt - eladott - állampolgár ókori rabszolgasorsra jut, nem csoda, hogy a szöveg telis-tele fájdalommal és panasszal. Még versekbe is önti keserűségét - a kötet címe is egyik hosszabb panaszverséből született.
A kiadott kéziratot a lánya (aki még csecsemőként szerepel a lapokon) gondozta, valamint látta el közbeszúrt jegyzetekkel - innen tudhatjuk meg pl. a lábtörés történetét is, mert erről sokáig a családban nem beszéltek, a fiatalabbak nemzedéke sokáig úgy tudta, egy autóbaleset miatt járta meg mankóstul a lágereket a családfő.
Még valami, hiszen az efféle szövegek kiadása a gyászmunkán túl még egy fontos célt szolgál: az okulást. Márpedig ez a könyv főleg ebben nagyszerű: ha a bugris "hollókosztozók" kézbe vennének néha pár igazi könyvet is, köztük pl. ezt, akkor meglepődnének, hogy a kényszermunkára hajtott zsidók bizony szalonnával álmodnak a lágerben. Az éhezők kínja Rejtőtől is ismert helyzetet produkált a lágerben: a csonttá aszalódó kényszermunkások priccsükön szorongva komplett menüket állítanak össze képzeletben, szerzőnk is hosszas, jó magyaros "konyhát visz" - fejben, másfél oldalon át sorolja egy képzelt menü minden fogását, melynek bizony elengedhetetlen része - sokféle földi jó közt - a disznóhús és a szalonna.
Meglepő lehetne ez a zavart fejeknek, hiszen ezek képzeletében a zsidó valami idegen fajtaként él, aki csak kósert eszik - persze csak két keresztény lesakterozása közt... Ha a lágerben szalonnával álmodó zsidóról hallunk, könnyeben eszünkre jut: nem "a zsidókat" vitték el a nácik és nyilasaink a lágerekbe, hanem bizony magyarokat, közülünk valókat, akiknek a zöme neológ volt, meg kikeresztelkedett, csak éppen zsidó származású polgártársunk volt.
Én ha tanítanék, ezzel a tematikával mutatnám be ezt a kötetet a diákoknak - ahogy szétnézek az országban, statisztikailag biztos akad az osztályban legalább egy nácifióka is.
De most már tényleg meséljenek inkább ők maguk.
Idézeteim:
"kirekesztve a kereszténység szent nevében"
"Egymás után hozták ki a megőrült embereket"
"kegyetlen kéjjel csak tovább verték"
"jó üzlet a zsidó ingyenmunka"
"Nem visszaszólni, csak dolgozni,
Ez most a sorsod, kiüldözött zsidó"
"előttünk voltak itt magyar zsidók, akiket kivittek Svájcba"
(ld. Kasztner-vonat története)
"nem emberi, ami velünk most történik"
Lánya jegyzeteiből:
"Apuka valami csoda folytán nem halt bele a tífuszba"
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)