Titkok, tények, talányok c. sor.
[Isola di Pasqua, 2006?] ford. Keresztfalvi Zsuzsanna
Ventus Libro, 2010.
"A tengerek köldöke" - bennszülött nyelven ezt jelenti az egyik neve. Szép, meg minden. De... Nem is olyan nagy rejtély. (A Nacza-vonalak sokkal inkább.) Viszont valóságos turistaparadicsom.
Amikor a 18. században "felfedezték" őket, már véget ért a paradicsomi állapot a szigeten. Már egy évszázada kifogyott a fa (így leállt a szoborkészítés is, munkaeszközök híján), éppen amikor az első fehér ember betoppant (egy kalóz, az 1680-as években - nem hivatalosan*), meg egy hosszú polgártörzsi háború is lezajlott a - most tessék figyelni - a hosszúfülűek és a rövidfülűek közt. (Ugye könnyű kitalálni, melyik volt az alávetett...)
* Hiszen hogy is nézne ki, ha egy kalóz fedezne fel valamit: szóval hivatalosan Jacob Roggeveen kapitányé a "felfedezés" dicsősége az 1720-as élvekben - ekkora a két törzs már javában kaszabolta egymást. A túlélők új virtust találtak magának: elkezdtek a cápák közé ugrálni a szirtekről. (lásd alább)
Mi köze mindennek a szobrokhoz? Mindennek a tanúi voltak a moaiok. (A sok százból csak hét fordul a tenger felé, a legtöbb a sziget belsejét bámulja.)** A legtöbb az európai középkor idején készült, az utolsók a fentebb említett kalóz úr látogatása idejére tehető, cirka. Némelyek még ma is félkész állapotban hevernek a hegyek tövében, a kőfejtőkben. Átlag 6 méter magasak, ezt akár mozgathatták is, nem kellett helyben kifaragniuk - persze erre is van elmélet: helyben faragták ki, (ahol éppen hevert egy nagy kű), majd egyszerűen felállították úgy, hogy kiásták alóla a földet.
** A mai állapotukért nagyban felelős egy cunami, ami pár évtizede nem kicsit rendezte át a sziget belsejét, a soktonnás pofákat is felkapva és akár száz méterekre sodorva. Egy részüket Japán támogatásával állították "helyre".
A Madárember
Ez lehetett a fő motívuma a szigetről készült filmnek is: a meredek, kurva magas szirtekről régen macsóversenyt tartottak a helyiek: a ma is rekordmagasnak számító, ugyanakkor a vízben megbúvó sziklák miatt életveszélyes ugrás után át kellett úszni egy szomszéd kis zátonyra, ott kivárni lesben, hogy tojást rakjon egy spéci madárfaj, majd a a fejre kötözött tojással visszaúszni a cápáktól habzó vízben. Tudtak élni a bennszülöttek, na. (Az utolsó ilyet 1878-ban jegyezték fel. Meggyávulhattak, vagy elfogytak a cápák és anélkül már uncsi?!)
A szigeten van amúgy a világ egyik leghoszabb repülőtere: a NASA építette, 1996-ban vészleszállópályának. (Még hogy nincs haszna a tudományos futóbolondoknak: lehet hogy éppen Danikentől vették az ötletet, aki szerint a sziget az ufók bázisa volt egykor.)
A kucsmás fejekről ("pukao") sajnos nem sokat mond a könyv
Rejtélyek helyett érdemesebb talányokról beszélni. Ilyen még pl. a helyi írás is, a rongo-rongo. Ez már inkább rejtély (vagy ez is csak mondvacsinált?), de a mellékelt ábrák szerint rokon az ókori indiai Mohendzso daro város leleteivel... ami azért már valami. Ez akkora felfedezés lenne, mintha mi meg tényleg párthusok volnánk.... Aztán a falak építési technikája nyomán még körbefutja a világot az inkáktól Egyiptomig (hogy hú de hasonlók.)
Az a fő baj a könyvvel, hogy igazi tudományos magyarázat-kísérletek mellett/helyett feltálalja az összes lökött lázálmot, Atlantisztól Danikenig... éppen csak Bobula Ida néni hiányzik. Még Verne is akad, bár ki nem mondva: a Föld belsejébe vezető titkos lejáratokról is beszél, (amit még a nácik is kutattak expedíciókkal) stb. Mintha nem a valóságot szeretné megtudni, hanem enciklopédiája kívánna lenni a marhaságoknak. De ezekről sem ír alaposabban. Fecsegő könyvtípus, kár érte.
Ma amúgy Chiléhez tartozik, míg földrajzilag Polinéziához számítják. (Kb. egyforma messze van Chilétől ill. a Galapagos szigetektől.) És turistaparadicsom: a csendet csak a tetoválószalonok nesze töri meg, és csúszómászók sincsenek.
Egy komolyabb, rokon könyv: Horgas Judité
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)