Nesbø Jo: Vörösbegy
[Rødstrupe, 2000.] ford. Petrikovics Edit
Animus, 1. kiad. 2008. [2011.]
[öt dögcédula]
Remekmű, az első felének lehetne az az alcíme, hogy A szakasz, de azért is, mert több száz oldalon át még gyilkosság sincs (na jó, hulla azért akad), mégis letehetetlen. Később majd lesz bőven, akkor meg tudni véljük, ki is a rosszfiú (persze nem az), és megint letehetetlen. Hősét egyébként nem lehet megszeretni, és ebben is bravúros, Hole egy vad, morcos, de mindig észnél lévő figura (bár nem annyira okos – erre ott van a társa), éppen olyan, aki nem szeretné, hogy kedvence lehessen bárkinek is… Szóval olyan alakot teremtett, aki ezért hálás lenne teremtőjének… És ez kevesekről mondható el (még az istenekről is nehezen…) És természetesen ne is essünk egyik ámulatból a másikba, lehetne csak négy és fél , mert azért nyelvében nem egy remekmű, csak egy kevés, szolíd humort enged meg magának (bizonyára nem véletlenül), ez „csak” egy bűnügyi regény, és mert a közepe felé kissé megfekszik a sztori, de azért, hogy megint feszesre húzza a szálakat, és mi megint engedelmesen loholunk a szerző nyomában. Szóval nem csak a nyitva maradt korrupt, sőt gyilkos zsaru történetszála miatt rohan az ember a következő kötetekért a könyvtárba. Az énekesmadarak ...Ó, ...IÓ, ...RECEPCIÓ: -Pozitívan csalódtam egy focistában. (...) -Remek, egyszerűen zseniális volt. Sokkal jobb, mint amit a fülszöveg alapján vártam volna. Nagyon jók voltak a különböző szálak, ügyesen vezette a történetet. Végig bizonytalanságban tudott tartani, ami elég ritka. Egyikük, Ilweran így folytatja a blogján: "Nesbo könyve egy sorozat része, furcsa mód nálunk ez jelent meg elsőnek, pedig van előzménye, de legalább a folytatásokat sorrendben jelenteti meg a kiadó. Ami már csak azért is dicséretes, mert egy igen komoly kérdőjel marad a könyv végén, csak lestem, hogy az egyik legfontosabb szálat csak úgy nyitva hagyja az író. Nem szép dolog, de legalább van miért elővenni a folytatásokat. Persze nem kell ahhoz nagy jóstehetség, hogy az ember tudja, előbb-utóbb – ha nem a következő részben, akkor majd kettővel később – úgyis megoldódik az ügy, az ilyen szuperzsaruknak az a végzete, hogy mindent megoldjanak, csak kicsit sokat szívnak közben." Sovány vigasz, hogy "angol nyelven is össze-vissza sorrendben jelentek meg Harry Hole estei, szóval nem csak mi jártunk így" - folytatja az Ekultura szerzője.
És sokkal több, mint egy krimi, nevezzük inkább történelmi kriminek, mert benne van Norvégia egész 20. századi múltja, néhány frontkatona múltjába rejtve, a náci örökséggel együtt, itt gondolhatunk a közelmúlt ifjú tömeggyilkosára is, de inkább a lelkeket megnyomorító világháborúra.kibeletömése a regénykeretbe meg kissé erőltetett lett, de legalább elfedte/elfeledtette a vér szagát, sőt, szinte már költőivé emelkedik általuk a szöveg. A poszt címe is egy kismadárra utal, a regény legvégén, s akár a gyilkos, én sem lövöm le...
Ugyan ez egy harmadik kötete egy sorozatnak, nyugodtan neki lehet látni, bár sajnálom, hogy az első kettő még csak angolul sem jelent meg. (...) -Jobban tetszett a társadalomkritika, a történelmi szál, a frontkatonák utóélete, a lélektani boncolgatás, mint maga a krimi. Nem volt rossz, izgalmas volt, fordulatos, de ettől sem leszek krimirajongó. Viszont Harry Hole van olyan jó főhős, hogy szívesen olvasnék még róla. (...) -írják a molyok.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)