Kosáryné Réz Lola (1892-1984): Különös ismertetőjele: nincs [első kiad.: Singer-Wolfner, 1941.]
Kráter, 2011.
Sokat piszkáltam már az ún. cselédirodalmat, értve ezalatt a silány női lektűrt, a mai Dr. Stefan Frank és Julia-féle fűzetsorozatok elődeit és magyar kortársait, de most feladta a leckét Lola asszony: mert itt nem célközönség a cseléd, hanem téma, szinte egy szociográfiai esettanulmány tárgya, egyben nőtörténet is, egy kis gender a Horthy-korból, hmm!
Ráadásul mintha megtanult volna írni is a Porszem... óta eltelt évtizedben, mintha, mondom, mert azért igazán jó regény ez sem lett, de már olvashatóbb. Sőt, meg is nevettetett, alig pár oldallal azután, hogy kikupakoltam egy sört a hátralévő második fele mellé. Mert ezt végre szándékomban állt be is fejezni. (Sajnos előbb fogyott el a sör...)
[három és fél cselédkönyv]
*
Szabó Dezső (1879-1945): Nincs menekvés [Ungvár, 1917.] utószó: Kovács Attila Zoltán
Kráter, 2011.
Szabó Dezső a magyar irodalom jámbor bivalya, ex katedra tulokja és pöffeteggombája egyszerre, egy olyan antiszemita, aki még náluk is jobban utálta a németeket, egy olyan reneszánsz ember: tudós tollforgató és bajvívó (jobbjában penna, baljában tollkés), aki eszmékért vív, mert a nőket mélyen lenézi, s ha épp nincs kivel vívnia, keres magának valakit, akár magát a történelmet is kihívja egy duellummra.
Stílusa, akarom mondani stylosa nem apró, finom irón, de szívlapát, bőven méri a szóképeket, sok író elrágja a tollszárat, mire eszébe jut bármi, ő viszont ránk zúdítja mindent elnyelő, eláztató képeit, gondolatzuhatagait, viharkabátban kell olvasni, és a szódagály ellen néha hátra kell lépni, mert elsodor. Vagy elénk vet annyi szemetet és tengermély kincset, amire csak egy orkán képes, prózája nem olyan habzó, mint egy forrásvíz, inkább csatakos, mint a megfáradt ló zablája. „Keserű láva” – írja egy saját szereplőjének tajtékzásáról (2011:79.), hát ez őreá is illik nagyon.
Hát kb. így tudom leírni az ő stílusát. Nehéz benne kincsre lelni, pedig vannak. Inkább az esszéit ajánlom – vagy helyesebben: pamfletjeit. A demokrácia számára csak „rablógyilkosok üzlete”, Spártában érezte volna jól magát, már gyerekfejjel beülhetett volna a Vének közé.
"Csak az a piszkos test ne volna. És mégis a halhatatlan lélek felelős érte. Olyan, mintha az én egészségem volna felelős a disznómért, amelyik az ólban zabál."
„Az egész regény egyetlen pszichológiai mondat”- írja Szabó az előszóban, mely egy mélymagyar spleen, egy hosszan tervezett öngyilkosságon való túllendülés története.
[három és fél nyerítés]
*
R. Várkonyi Ágnes történész szerk. Herzka Ferenc
Medicina, 2011.
Egy abszolút tiszteletre méltó szakember, aki egész példátlan módon ifi/gyerekkönyveket is írt, ki ne ismerné pl. a klasszikusnak számító Két pogány közt c. albumot a Móra kiadó Képes történelem sorozatából?
A vékony kötet egy ülésben végigolvasható és végig érdekes, megismerjük belőle gyerekkorát, családját is (az R. a neve előtt férjére, az anglicista Ruttkay Kálmánra utal), meg persze a kutatók életének nehézségeit a nehezebb évtizedekben, és (számomra legalábbis) két egészen új dologra derült vele kapcsolatban fény: újabban ökológiai téren is publikált illetve hogy a NASA – maga sem tudja egész pontosan, miért – csillagot nevezet el róla…
A fél csillag levonás a kérdező (Herzka Ferenc) esetenként nagyon idióta kérdéseire vonatkozik csak.
[négy és fél lappangó kézirat]
![olvastam még [201711]](https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/.external/.thumbs/b9d2b282316ed0fcfc96f2cc3c446dfa_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)