A magyar megszállás - vajúdó nemzeti önismeret
Válasz a kritikákra
szerk. Gémesi Ferenc
(Poszt szovjet füzetek XX., ELTE Ruszisztikai Központ, Magyar Ruszisztikai Intézet, sorozatszerk. Krausz Tamás)
Russica Pannonicana, 2013.
Újra egy „könyv-anyahajót” kísérő „könyvromboló”, mint Huszár Tibor memoárkötetei esetében, mikor is saját korábbi, jóval terjedelmesebb kötetét egészítette ki később, netán pontosította az abban foglaltakat. Esetünkben nem is annyira pontosításról van szó, inkább revansról, derekas kis szekértáborharc zajlik a szemünk előtt.
A Budapest-Moszkva kettős székhelyű Gulág-relativizmus Tanszékcsoport Krausz Tamás vezette csapatának főként szovjet forrásokat közlő, tavaly tavasszal megjelent könyve (A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban - levéltári dokumentumok, 1941-1947, szerk. Krausz Tamás és Varga Éva Mária, L'Harmattan, 2013) elég nagy visszhangot váltott ki a szakmában, hadtörténészek, történészek kórusban bírálták – Krauszék meggyőződése szerint teljesen tévesen. Ez a kis kötet most ezeket, a támadásokra adott, részben már itt-ott (ÉS, Népszabadság, Hadtört. Közl.) publikált válaszokat gyűjtötte össze. Az előző kötetükre érkezett kritikából csak egyet tartalmaz, a többi saját védekező-visszatámadó cikkük – vagyis a legtöbb, mert akad még pár nyúlfarknyi summázat, beszámoló a témában rendezett konferenciákról is.
A boncasztalon:
Mint már érzékeltettem, van egy véleményem a sorozatszerkesztő Krausz Tamás munkásságáról, a bírálók közt pedig olyan kaliberű és tisztességű történészek vannak, mint Ungváry Krisztián, szóval akár el is dőlhetne, merre osztanám ki a magam szavazatát, ha lenne ilyen a vitában. Nos, egyelőre sehová.
Mert bár Krauszék (az egyszerűség kedvéért így hívom a kötet szerzőinek csapatát) rutinos debattőrök, simán el tudom képzelni azt is, hogy olyasmiket is cáfolnak, amit kritikusaik sosem állítottak (a bírálatokból csupán pár bekezdést idéznek be saját szövegeikben). De azt is meg kell mondanom, már az elején, némi igazság Krauszék oldalán is állni látszék. Minden további nélkül ki tudnám jelenteni, már csak az alapján, amit eddig összecsipegettem a horthysta vezérkarról és általában a korabeli tiszti állomány mentalitásáról, no meg az egyszerű katonaemberről, hogy miféle szörny-transformers-szé válhat az ember fronthelyzetben - szóval, a Szovjetunió területén a Magyar Kir. Honvédség egyes alakulatai bizonyára követtek el tömeggyilkosságot, úgy értem civilek és hadifoglyok ellen – mert mint arra még Krausz pártolói is felhívják a figyelmet, a szó jogi értelmében a népirtás kifejezést használni mégiscsak túlzás esetükben, értsük a háborús bűntett elkövetését akár önállóan, akár „csupán” a Wehrmacht „keze alá dolgozva”.
Krauszék sem a teljes magyar hadseregre vonatkozóan mondják ezt, és Ungváryék sem tagadják, hogy történtek „incidensek”. De azért érezni, hogy a két tézis közt elég mély az árok. Amelyet azonban nehéz úgy áthidalni, hogy a másik félre ne vetüljön árnyék, akár szakmailag, akár erkölcsileg.
Az a pikantéria mindenesetre adott, és a könyv egészén végigkísér, hogy az élethivatásszerűen GULÁG-relativista Krausz vádolja az egyik legobjektívebb történészünket, Ungváryt relativizmussal, mondván, hogy túlhangsúlyozza két birodalom, a náci és a szovjet fél rokon vonásait. Másrészt ahogy a támadó féllel, a nácikkal szemben a hasonlóképpen terrorbolygót játszó Szovjet oldalán is állhat egyes kérdésekben az igazság (pl. mégiscsak honvédő háború volt, még ha Sztálin nem kicsit túl is tolta, minden értelemben), úgy a régóta, khm, alternatív történelmet író Krausznak is lehet néha igaza – de majd meglátjuk. (Jó tanács maximalistáknak: mielőtt végigkövetnék a vitát, előbb érdemes elmerülni a történészvita indító cikkeiben is: Tört. Szemle, Hadtört. Közl., stb., a linkeket lásd később.)
Ízelítőül pár balcsapott és jobbhorog vagy éppen öv alá bevitt suhi a meccsről, "Ungváry álszakmai okoskodásai” mellé (Krausz, p164.) A szerzők vissza is vágnak: míg pl. az „anyakötetet” ért kritikák a felületes szövegkritikát sérelmezték, most Krausz vádolja meg Ungváryt, hogy ő egyenesen dokumentumokat hamisít, s nem is először teszi: „Sajnos kollégánk már korábban is operált hamisított dokumentumokkal.” (p161.) Aztán finomít: ha nem is hamisít, de harmadkézből vesz nácik által már propagandacélokra használt hamisítványokat - vádolja Ungváryt Krausz.
Egymás püfölése persze főként szakmai keretek közt folyik, a szó szerinti anyázás legalábbis egyelőre elmaradt, de burkoltan bőven ott van, hiszen mi mást is jelent pl. egy ilyen beszólás: „...egy magát a téma szakértőjének tekintő, németül jól tudó hadtörténésznek ismernie kellene legalább a releváns német történeti szakirodalmat” - mondja még mindig Krausz Ungvárynak. (p162.) Krausz szerint a hadtörténészek a szembenézés helyett inkább a mundér becsületét védik (p177.). Kérdés (költői), mit véd ő.
Egyszóval, aki köpködésbe átcsúszó történészvitát akar látni páholyból, feltétlenül vegye kézbe ezt a kis kötetet.
.jpg)
(„Mai tudásunk szintjén határozottan csak annyi állítható, hogy a magyar katonák részvételével minimum 180 000 – 200 000 szovjet civil állampolgár és hadifogoly elpusztításáról beszélhetünk.” (167.)
*
Hogy a blogger némileg oldja a szakmai vita komor hangulatát, még ha ezzel az igen súlyos témában blaszfémiát is kockáztatunk, de hadd jegyezzük meg, egy érv még nem hangzott el a magyar csapatok ártatlansága védelmében: nehezen elképzelhető, hogy a mindenkori Magyar Nemzeti Népirtás Zrt.-énk, mint katonai alvállalkozó a hatalmas náci hadigépezeten belül, bármiféle sikeres hadműveletet is végre tudott volna hajtani – mire a korabeli Hende Csaba kiírta volna a tendert, már vége is lett volna a háborúnak. De a németek rózsasándorosan összevonták a szemöldöküket és mi megembereltük összekaptuk magunkat, és túlteljesítettünk. Mert enélkül a M. Kir. Expedíció szervezése alighanem valahogy így zajlott volna le - tulajdonképpen mindenki jobban járt volna, ha a Rejtőnél megismert jelenet lett volna a forgatókönyv:
„A hatalmas hangárban ott feküdt felhalmozva minden. Wilkie úr (aki változatlanul civilben járt), Podvinecz és Durien derekas munkát végeztek. Csak a kétszáz darab gumikesztyű okozott némi gondot. A lakktáskákat és a napszemüvegeket valahogy elhordja majd a legénység, de a gumikesztyűt mire használják? Teniszütőből hála istennek csak negyvenet kellett venni.”
Ez a vita ilyesmiket hoz ki az emberből. (És elnézést a zseniális, de éppen itt és ekkor elpusztított Rejtőtől.)
*
Okos és kevésbé okos linkek. Olvass, élvezz:
Krausz Tamás-előszó
Czene Gábor: Magyar bűnök, nol.hu
Szándékosan kegyetlenkedtek-e a magyarok civilek ellen a Szovjetunióban? Múlt-kor
Sinkovits Ferenc: Népirtás unalomból, vagy küzdelem a partizánok ellen , Magyar Hírlap
Ungváry Krisztián a magyar katonák rémtetteiről és a múlttal való szembenézésről, nol.hu
Számvéber Róbert: Ey forráskiadvány margójára, Hadtört. Közl. 2013/2. p259- (pdf)
Szabó Péter, Tört. Szemle 2013/2.: "Egy új rovat kapott helyet ebben a számban Vita címmel, melyben Szabó Péter kritikai írását olvashatjuk a Krausz Tamás és Varga Éva Mária által szerkesztett „A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941–1947” c. forráskiadványról „A magyar királyi honvédség és a tudatos népirtás vádja” címmel. Szabó Péter recenziójára reagál Krausz Tamás és Varga Éva Mária „Egy könyvrecenzió – tizenkét csúsztatás” című írásukban."
Tamás Pál: Örökbefogadás, nol.hu
Bandula István: Önként és fotózva, mancs.hu
Drucker Tibor: Ungváry tévedése, nol.hu
netes videók:
http://www.atv.hu/videok/video-20130305_mit_tettek_a_magyarok_a_donnal_megdobbento_fordulat
Szilágyi Ákos: https://www.youtube.com/watch?v=Av15r8A6ZkE
http://erdely.ma/multidezo.php?id=141844
És annak akit még mindig gyötör a tudásszomj: Katpol blog: Nincs ember, nincs probléma, 2013 május20.
update, 2015.dec.: újabb könyvbemutató!
UPDATE - A VITA! (Vezeti Gyurgyák János) (2016. február 18.-án a Kossuth Klubban, Bp.)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)