A kávéházi asztal körül több náció képviselője foglalt helyet: többek közt egy spanyol festő, lábain különböző hosszúságú nadrágszárakkal, egy orosz művészmenza-mecénás (festő és konyhásnéni egy személyben), a francia szerető (manöken) és egy német Kodak.
Utóbbit egy tehetségét a művészet szinte miden ága-bogában kipróbáló francia ifjú, Jean Cocteau hurcolta, aki végigfotózta és megörökítette Picasso és bohém kompániájának egy napját Párizsban. Még pontosabban a Café Rotondban és környékén, pontban 1916. aug. 12-én, du fél 1-től 5-ig. No nem jegyezték fel a képek hátuljára a dátumot: mindezt a "szerző", Billy Klüger derítette ki különféle módokon, de leginkább a fény-árnyék jelenségeket méregetve (árnyékok mélysége, dőlésszöge stb.), mely akkor még úttörő tudományos módszernek számított, s azóta is az ő nevéhez kötik ezt a fajta vizsgálatot.
Celebspottingnak is mondhatnók, bár sokuk még csak pályája elején állt: maga Picasso is.
Billy Klüver: Egy nap Picassóval
Jean Cocteau 29 fényképe
[A day with Picasso, 1997] ford. Thomas Cooper, Orosz Márton
Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért - Kepes Int., 2014.
Marie Vaszilijef (a fenti képen középen) a nagy háború kezdetétől művészkantint vezet, 65 centimért teljes menü járt (bor +10-ért), és a hatóságok művészklubként kezelték, így nem tartozott a kijárási tilalom alá. Szmolenszkben született, ekkor 32 éves, festeni tanult odahaza és itt is, majd saját festőiskolát is nyitott 1912-ben. A művészmenzát saját műtermében rendezte be, ahol este zeneesteket is tartottak. Önkéntes nővérként is dolgozott.
Jean Cocteau lelkes amatőr fotós volt, fotózott a fronton is - a kötet képeit alighanem ezzel a Kodakkal készítette:
Cocteau ekkor 27 éves, menne a háborúba, de eü. okok miatt csak önkéntes lehet, így lesz mentős a fronton, és így kapja telibe majd a Sommes-i pokol élményeit is.
Picassóval barterben építik a egymás kapcsolati tőkéjét: míg Picasso őt vezette be a bohémvilágba, addig Picasso Cocteau-nak köszönheti, hogy bemutatták olyan puccosabb köröknek, ahonnan első komoly mecénásai lettek, s hogy olyan műpártolókra tett szert, amivel nemsokára megnyílt számára a "jobb part" hivatalos művészvilága és mecénásainak zsebe...
Az a hülye kalapos (első pillantásra bepólyált fejű) nő a képeken Pablo Picasso aktuális csaja, de 1916-os nőügyeire nem elég egy tőmondat: ekkorra Marcelle Humbert ("Eva") már egyszerre volt ex és néhai - a múzsa rákban halt meg 1915 végén. Ezután Gaby Depeyre mellett "vigasztalódott", ő később feleségül megy Herbert Lespinasse amerikai művészhez. Gaby utódai: Elvira Paladini ("You-You"), Iréne Lagut és a képeken látható modell, Paquerette. (Picasso 1918 nyarán feleségül veszi Olga Koklovát, majd biarritzi nászútjukról hazatérve már a "jobb parton" vesznek házat, örökre hátrahagyva a Montparnasse-t.)
A sétabot Picasso kezében Cocteau-é, csak ugye ő egész nap két kézzel kameráz... Itt éppen azon nevethetnek, hogy Picasso elvesztette a sétapálca fogantyúját...
Jobbrról balra: Kisiling, Roché, Jacob, Picasso és Paquerette >>>
Emilienne Paquerette Geslot (első képünkön még balra, fent jobbszélen, mindig valami hülye kalpagban) ekkor 20 éves színész és ruhamodell, Picasso mindig vele járt fel Gertrud Steinhez. Pár év múlva a költőként induló, mégis orvosnak tanult Alexandre-Raymond Barrieu felesége lesz.
Picasso, szájában pipával, mellette (nekünk balról) Modogliani és André Salmon (költő, műkritikus, aki majd megírja Modigliani szenvedélyes életét)
Modiglinani portrévázlata Cocteau-ról
Modigliani ekkori szerelme a brit írónő, Beatrice Hastings - aki elől (a Montmarte-on éltek)
gyakran kötött ki a Montparnasse-on... Lám, mi mindenre lehet még jó egy művésznegyed.
Na ezen már látszik, hogy végre nem én fotóztam ki a kötetből:
Manuel Ortiz de Zarate, Henri-Pierre Roché [in uniform], Marie Vassilieff, Max Jacob and Picasso, Blvd. Montparnasse in front of La Rotonde
(via chagalov.tumblr.com)
Manuel Ortiz de Zarate arisztokrata, kasztíliai eredetű történelmi chilei-spanyol család sarja, szökött művészgyerek, világutazó, festménymásolatokból élt, ahogy Appolinaire látta: ő volt "az utolsó patagóniai Párizsban". Nagy figura lehetett, a Rotond teraszán élt, és olyan korról álmodott, amikor a festő elmeséli a képet, és már azért is fizetnek neki... Vagy kiállítást rendezett a Rotond járdáján a háborúban tönkrement festőknek. Persze ennél kisstílűbb is volt: Picasso gyakran szívatta az asztaltársaságát: pl. elmélázott, hogy van-e rondább, mint a falomb, erre Ortiz másnap őt majmolva ugyanezen mélázott a törzsasztalnál, erre Picasso elkezdi dicsérni a falomb és a levelek szépségét, erre persze ő is...
A nyakigláb alak Henri-Pierre Roché író, újságíró, fordító, alkalmi képügynök, sok száz füzetben hagyta ránk teljes életét naplóiban...
Jacob, Otiz, Roché és Picasso - talán az egyetlen fotó, amin nevet
Max Jacob (fent balra, világos öltönyben) régiségkereskedő, magát "kelta zsidónak" nevezte, volt minden, asztrológus és műkritikus is, s mivel Picasso szerint (aki a keresztapja is) költő volt, hát az is lett, de festett is. Apollinaire leírása már tárgyilagosabb: szerint egy élősködő, pumpoló lump volt, egy sunyi társasági alak: mindenkit szembedicsér, majd hátba támad... Paul Léautaud szerint (p80.) pederaszta is volt. (Én szóltam, hogy hogy bohémek!)
Max Jacob Apolinaire-nek írta egyszer, hogy "Már nem járok a Montparnasse-ra, mindig undorító módon vétkezem" - nos, ettől még járt... Cocteau pedig ezt jegyezte fel róla, kissé megbocsátóbban, mit kollégái: "egyfajta kedves, trágár minden lében két kanál".
A fenti képhez tartozik még, a hátterében lévő emeleti lakásban éppen ekkoriban laktak Simone de Beauvoir-ék, igaz, a leendő írónő még csak 8 éves. Később naplójában megírta, micsoda bohém figurák jártak az alattuk lévő ittasellátóba.
Cocteau rajza Kislingről és kutyájáról >>>
Moise Kisling: lengyel emigráns, már a háború elején belépett az idegenlégióba (nem tartott sokáig), híresen bohém alakja a művészvilágnak - például párbajozott is a kollégáival.
Kisiling, Paquerette és Picasso
(Cafe de la Rotonde)
Utcai pózok: Kisling Max Jacobbal és Ortizzal
Nem csak Picasso nadrágszárai eltérő hosszúságúak, de Kisling fenekén egyenese lyukas a nadrág (a szandálját pedig mintha egy autógumibelsőből faragta volna - szóval csóró lehetett nagyon)
azért Pablo is megkapta a maga darabos portréját a cimbiktől
Klüver, Billy (1927-2004)
Könyvünk szerzője, Billy Klüver svéd-monacói származású szobrászművész, 1978-ban éppen fotók után kutatott a művésznegyedről, és pár kép után annyira ráharapott a témára, hogy megpróbálta a teljes sorozatot összeállítani - majd datálni. Nem volt kis munka innen-onnan, mindenféle gyűjteményekből összeguberálni, de a munka nagyja csak eután kezdődött a számára: elkezdte kinyomozni, mikor is készültek a képek, a lehető legpontosabban. Életrajzi adatokból eljutott az évhez és a hónaphoz, majd az itt kialakított módszerrel szinte afféle iskolát alapítva a fény-árnyék vizsgálatokkal a fotóművészetben, percre pontosan behatárolta, mikor is repült a kismadár (avagy a kismajom, a Ouistiti) a Rotondon.
***
Ha túl fakóak a képek vagy túl statikusak, ezt nézd meg:
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)