Marek Šindelka: Hiba
[Chyba, 2008]
ford. Barna Otília
Európa, 2011
[három és fél léggyökér]
"Ez a virág baljós helyeken sarjad. A virág azokat a helyeket jelöli, ahová a sátán lépett, mikor végigment ezen a világon!"
Vannak vadászok, akik vadorzók lesznek, katonák, akik zsoldosok, bábák, akik angyalcsinálók, és vannak botanikusok, akik ritka, védett virágok begyűjtői – akik orchidearablásra, virágcsempészésre adják a fejüket. Ilyen emberré lett főhősünk, Kryštof Warjak is, aki azonban úgy járt, mint egy C-kategóriájú, szörnyes-emberevős hollywoodi filmekben a rossz fiú, aki kiszabadítja a gonoszt: saját teremtménye falja fel őt. Illetve nem is teremtménye (és nem is véletlenül, de erről később), mert ez a virágformájú élősdi egy eddig ismeretlen parazita, és bár réges-régi feljegyzések beszámoltak róla, a tudomány ködös mítosznak tartja a létezését.
Kryštof egyik titkos beszerzőútja során bukkant rá, egy halódó macska még élő testéből kellett kitépnie egy koromfekete virágformájú valamit. A virág minden átmenet nélkül rögtön olyan pókhálószerűen finom gyökerekben folytatódik, amely az élő húsba eszi be magát. És mozogni is képes - félúton van a növény és az állat evolúciós rendszerében, ha pedig a környezetében megsebesül valaki vagy valami, ő azonnal beleeszi magát a sebszájak közé - halálos a csókja.
Hmm, a fülszöveg szépen túloz (ezért tettem ki a hitelesebb kello.hu ajánlóját), de bizony Portis ezzel a „főművével” (ezt írják) sokkal közelebb van az ifjúsági kalandregényekhez, Cooper és egyebek világához, amivel nem azt mondom, hogy azok gagyik, dehogy, azok remekművek, de csak a nyiladozó szemű gyerekeknek, ez a kísérlet felnőtt fejjel bizony naív, ha pedig nyers próbál lenni: akkor sem Cormac 
A Duna-hídjai a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig 
tartja, ne tegezd a Dunát!
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)