John Lukacs: A második világháború öröksége
[The legacy of the Second World War, 2010] ford. M. Nagy Miklós
Európa Kvk., 2011.
[négy és fél vasfüggöny-makett]
"Churchill megértette, hogy csak két alternatíva létezik: vagy a németek fogják uralni egész Európát, vagy vagy az oroszok fogják uralni Kelet-Európa nagy részét; és fél Európa (különösen a nyugati fele) jobb, mint semennyi."
(p76.)
Egy könyv a második világháború óta - olykor máig - szunnyadó aknákról: hogy pl. Mussolini sírja máig zarándokhely (ahogy Hitler szüleinek sírja is állandóan friss virágokkal övezett a linzi Leondingban - legalábbis Lukacs szerint). Vagy hogy létezik egyfajta (ő is figyelmeztet: nem lesz oximoron!) nacionalista Interncionálé - széljobberek globális kapcsolattartása. Vagy hogy pl. P. Buchanan, Reagan elnök külügyminisztere szerint anno hiba volt beszállni a II. világháborúba...
Alapfogalmakat tesz tisztába (pl. totalitaruzmus, nemzetszocializmus, fasizmus), de ezt már megtették mások is, nem ettől jó könyv. Hét tanulmánya súrolja a "Mi lett volna, ha...?" kérdésfeltevést (melyről persze szintén kifejti a véleményét), de inkább ennél komolyabb dilemmákra világít rá: pl. elkerülhető volt-e a világháború - majd a hidegháború? Egyáltalán mennyiben tekinthető az első világháború folytatásának?
Sokszor hangsúlyozza, hogy "könyve nem a világháború története, hanem könyv a világháborúról." Esszészerűen fókuszál rá néhány problémás jelenségre, nem enciklopédikus kötet, miközben mégis magába rejti annak összefoglaló, lényegre tapintó jellegzetességeit. Miközben olyan mézesmadzagot is elhúz az olvasó orra előtt, amire a témában amatőr és szakavatott olvasó egyaránt felkapja a fejét: pl. hogy mit keresek japán hadihajók az első világháborúban a Földközi tengeren (pontosabban: mi állt ennek hátterében), vagy miféle összefüggés van a Moszkva alatti német offenzíva befulladása és a Holokauszt között? (Szoros.)
Mítoszokat is cáfol - ez ma már a történészszakma egyik mellékes kötelessége -, pl. a vasfüggöny kifejezés először a SzU 1921-es lezárt határait jelentette, és Goebbels is előbb használta (ugyanarra!), mint Churchill (és először ő sem Fultonban). Vagy hogy a civilek, egész városok bombázását a RAF (Anglia) kezdte el még 1940-ben (és ők is fejezték be, keserű iróniával szólván, Drezda stb. esetében...)
Amellett, hogy roppant lényeglátóan világít rá a II. világháború legfontosabb, rejtett (ne gondoljunk itt összeesküvésekre, "csupán" ok-okozati) összefüggéseire, mindezt élvezetes stílusban teszi. A kortársak által testközelből megélt paradoxonokat is átélhetjük vele, pl. hogy a Lengyelországot széttépő és párhuzamosan megszálló Németországból és a SzU-ból hogyan lett Nagy-Britanniának az egyik az ellensége, a másik pedig a szövetségese...
A korszak egyik legnagyobb történészeként rezignáltan állapítja meg, hogy még mindig vannak rejtélyek, pl. hogy Hitler miért állotta meg csapatait (legalábbis pár napra) Dunkerque előtt 1940. május 24-én, lehetővé téve ezzel több százezer angol és francia (gyorsabb/kevésbé véres) hazajutását. Persze magyarázatok születettek, de ő úgy érzi, egyik sem, sőt ezek kombinációja sem tárja fel eléggé azoknak a napoknak a titkait.
Amelyek mégis nagy vitát gerjeszthetnek még, főleg idehaza, az két fejezet lehet. Az egyikben Horthy és a hazai holokauszt (illetve a zsidómentés) összefüggéseiről ír - pl. Lukacs cizellált szóhasználata szerint Horthyt nem antiszemitizmus, hanem/csak judeofóbia jellemezte. A másikban Hitler "államférfiúi" képességeit vizsgálja - nem lehet itt egy blogban tolmácsolni az ő logikus érvelésrendszerét, de elég ha arra gondolunk, hogy csak magunkat vezetjük félre, ha pusztán egy őrült bohócnak állítjuk be, vagy arra, hogy Hitler volt az, aki megmentette a front pusztításaitól Rómát és Párizst (Budapestet sajnos pont nem), vagy hogy a propagandája ellenére - kevéssé ismert tények ezek - engedte a béketapogatózásokat a világháború vége felé. Sőt (persze már csak a legvégső időkben) nem tiltotta le Himmler holokausztot berekesztő rendeleteit sem. Mellesleg Sztálinról is feljegyez hasonló "érdemeket", pl. amikor Roosevelttel szemben korrektül betartja az ígéreteit. Persze más kérdés, hogy Hitlernek maradék józansága helyett a víziói, az irracionalitás uralta el az elméjét, a legvégsőkig.
Személyes megjegyzés: berzenkedtem, amikor kiviláglott Lukacs szövegeiből, hogy Churchillt tarthatja (bár ilyet nem ír le) a 20. század legnagyobb formátumú/hatású (stb) politikusának, berzenkedtem, mert Churchillt bizonyos szerepvállalási a világháború előttről számomra ellenszenvessé tették, de tényleg el kell őt ismerni Európa megmentőjének (visszatérő téma Lukacsnál). Másrészt Lukacsot is csak elismerés illeti, még nem láttam nála higgadtabb, objektívebb krónikást. (Lásd még a hazai kiadás előszavában a mindkét pol. irányba becélzott dorgálásait.)
A kötet - pesszimista olvasat szerint - nem, vagy alig tartalmaz új tényeket, talán még új összefüggéséket sem fedez fel egy szakavatott olvasó számára, inkább csak újra felidézi őket, forgatja, új sorrendbe teszi, kirakózik vele - mégis, a könyv végére érve valami kerekebb egészt ad. A hat tanulmány néha (ritkán) átfedésbe is kerül egymással, de ezek az apró önismétlések betudhatók a témák szoros kapcsolódásának. A magyar fordítás is megdöccen néha, főleg az elején mintha bukdácsolna (amúgy remek) fordítónk az angol esszé útvesztőiben, az viszont már komolyabb szakmai baki, hogy Horthyt (p125-126.) régensnek fordítja... Mindezek ellenére csak ajánlani tudom, ha nem is első olvasnivalónak a világháborúról, inkább afféle levezetésként. (Mondom ezt annak ellenére, hogy ennek ennek hatására döntöttem el, a nyáron legyűröm Churchill háborús krónikáját is. Szóval csak óvatosan..!)
A hét fejezet címe nem túl árulkodó, mindet elmesélni pedig még hatszor ennyi mesébe kerülne, ezért lemondok róla, még annyit csupán: a fent már megidézett történelmi személyeken kívül (Hitler, Sztálin, Roosevelt, Churchill, Horthy) a következők a főszereplői még a kötetnek: Heisenberg és Bohr, Truman elnök és George Kennan.
Ajánlott könyvek: J.L. többi munkája :o)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)