Clara Sánchez: A láthatatlanok
[Lo que esconde tu nombre, 2010] ford. Dornbach Mária
Park, 2012
spanyol / kortárs / regény / háborús bűnösök
[3 és fél előbúvó náci szeplő a napon]
"...igazság szerint, senkit nem lehet megkímélni a csalódástól. Ha megkíméled egytől, jön a következő Minden halandónak megvan a fejadagja."
"A magány szabadság."
Nincs bocsánat, de gyarló az ember, az is elégtétel, ha velünk együtt, lassan haldokolva látjuk elpusztulni a cégéres gazembereket, vagy legalábbis párat közülük, és tudni, hogy a többi is szép lassacskán követi őket.
Kb. ennyi etikai katarzis vár az olvasóra ebben a nácivadász regényben – bár nem mindennapi kaland ez: elaggott nácivadászunk, Julian – aki maga is holokauszt túlélő (az utószóból betekintést nyerhetünk a spanyolok és nácik kapcsolatába: Franco tábornok frankón a német lágerebe küldött engedett pár ezer spanyolt, főként ugye ellenzékieket, meg akit csak értek az egykori köztársasági frontvonalról) – szóval évtizedekkel később Julian már napi tíz gyógyszerrel él, de még inkább élteti a bosszú, főleg, amikor kidől mellőle egykori nácivadász harcostársa, de még megbízza egy utolsó, bár elég nagy faladattal: egy spanyol üdülőtelepen egész náci banda rejtőzött el, köztük hírhedt aduászok, egy rég körözött lágerorvos, afféle Mengele, meg egy daliás, kétméteres szőke példány is, a nejével, a (kell-e mondani) szintén tömeggyilkos exnővérkével – csak éppen ők norvégok, esetükben könnyebb is volt a beazonosításuk a kis nácihatározóból.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)