Shani Boianjiu: Bátraké a mennyország
[The people of forever are not afraid, 2012.] ford. Totth Gitta
Libri, 2013.
angol_izraeli / regény / regény_életrajzi / kortárs / Izrael / katonaélet / nő
[4 összkomfortos konténer]
"Száll a por a konténerben, ebben van az osztály, és a tanárt Mirának hívják; a haja festett, narancsszínű, és végeit jól kiszívta a nap. Végzősök vagyunk, tizenhét évesek, és már majdnem átvettük az egész izraeli történelmet. A világtörténelmet tizedikben fejeztük be. A tankönyvben már 1982-t magyarázzák nekünk, mi néhány évvel később születtünk, ezt a falut pedig egy évvel később építették. Itt a libanoni határ mellett akkoriban csak fenyőerdő meg szemétlerakó volt. Mira, a tanárunk, aki egyébként Áviság anyja, már majdnem ugyanarról beszél, mint amiről titokban a szüleink is, ha esténként berúgnak. Majdnem vége a történelemnek."
Márminálunk, babám, csak a pasiknak vannak katonaélményei, ez aztán meg is határozza egész későbbi sorsukat, életre szóló barátságok, de minimum anekdotakör. Na most ez errefelé már pasiknál sincs így, a pasik, lehet, nemsokára kötni-horgolni járnak a közmunka után, de ott a kemény közelvadkeleten, ott még a gimis lányok is bevonulnak pár (másfél?) évre, M16-ossal, faszályosabb esetben M4-essel rohangálnak a vállukon. Mint az előbbi szónál is feltűnhetett, innentől kezdve még elmesélni sem lehet macsósan a dolgokat, minimum fel kell kötni hozzá a bugyit.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)