Viviane Chocas: Magyar bazár
[Bazar magyar, 2006] ford. Pacskovszky Zsolt
Palatinus, 2007
francia / kortárs / próza / félmagyar
A címlapon paprikafüzérek: nekünk ez a giccsturizmus alapfoka. Most esélyt kaptunk – egy francia írónőtől – kitörni ebből a kliséből.
Ez a paprika az (’56-os emigráns szülőktől származó) párizsi újságírónőnek egy másik, a régi-új hazára találás fontos kelléke lesz. A magyaros ízekkel már-már szexuális élvezetet fedez fel, amikor ellátogat hozzánk. Ezt a világot szinte teljesen elzártak előle a gyerekkorában: „Ismét hatalmába kerít egy különös érzés: a magyar ételektől szinte elélvezek. …kezd felszívódni a gyomromban a pirospaprika. A gyomromban érzem a hatását. Pirosat eszem, és érzem a szeméremdombom fölött lüktető ereimet, …Pirosat eszem, és valójában a szótagokat, a szótagokat őrölöm-csavargatom-terelgetem-pácolgatom-fojtogatom-szabadítgatom ki.” Általában egy magyaros étel neve a fejezetcím, kivétel a Fogkefe: ez jelkép - az egyetlen, amit a szülők disszidáláskor magukkal vittek. Ez az, ami „kimossa a szádból a magyar szavakat”.
Először az ételeken keresztül került kapcsolatba szülei „nyelvével”, egy párizsi kis boltban, ahová apja vitte el néha, és ahol Suba úr és neje kínálgatta neki a hazai ízeket. Aztán egyszer, miközben lassan zajlik (olvad) a Kádár-rendszer, hazalátogatnak Klára (a szerző) nagybátyjának temetésre: a vámnál a szülők nyugatias lazaságát csak a gyermek szeme látja tisztán: dermedtségüket, félelmüket a határ átlépésénél.
Lovasberény: egy majdnem az ételekbe fulladó falusi halotti tor, ahol az asztalnál megtapsolják a vénséges kommunista földesurat, aki már szinte magatehetetlen, de azért elmesélik a múltját a vendégnek, majd mindannyian koccintanak vele. „Odaát (Mo.-on) született szülők Franciaországban született gyermekeként az asztalra került fogásokon, a fogaim alatt ropogó falatokon, a nyálamba keveredett csípős ízeken, a bélcsatorna rezdülésein keresztül közeledtem két ember tiltott kontinenséhez, akiknek a fogantatásomat köszönhetem. /…/ Zavarba ejtő szívóságukkal ezek az ételek alighanem a legbiztosabb páncélzatot képezték: olyat még nem látott a világ, hogy egy politikai rendszer megdönthette volna a nemzeti konyhát. /…/ Szüleim a túlélés érdekében úgyszólván meggyilkolták az anyanyelvüket. De soha nem békéltem meg azzal a gondolattal, hogy ők voltak az igazi gyilkosok.”
Apja mindaddig el sem mondta neki, hogy testvére is volt. Otthon, Franciaországban elkezd magyarul tanulni – a szülők tudta nélkül –, és nehezen, de érettségizik is belőle. Újságíróként visszalátogat még, és fiúzik, meg eszik, mit eszik: fal, a szindbádi tor-túra mása ez, csak nem búcsú, hanem érkezés, egy rég vágyott világba. A vasfüggöny szétszakadtával tudósítóként már otthonosan mozog Budapesten: „Szóval azon a hétfői napon, 1989. október huszonharmadikán úgy pöffeszkedem a Kossuth téren, akár egy Rastignac.” Neki, sokunkkal ellentétben, többletet ad a magyarsága. Szigorúan …kodás nélkül. „Lehettem volna-e csak egyetlen aprócska napig igazi magyar nő, héjától a magjáig ott érlelődött barack?” - írja újfajta, csírázó öntudatáról, az itt, közöttünk születő honvágyáról...
„A szerző egy telefonbeszélgetés során megkérdezte tőlem, gyakran csorgott-e a nyálam fordítás közben, mivelhogy könyve – à la Krúdy – ételeken keresztül közelít Magyarországhoz” - emlékezik vissza a fordító, és valóban, ebben a hazai ízekkel sűrűn spékelt prózában nem elhanyagolható, sőt a kötet értelmezésében is kikerülhetetlen rész a Krúdys elem. Amely azonban nem nosztalgia, sem nem irónia - ahogy mostanában olvassuk újra Krúdyt.
A nyelv kulcsfogalom nála - ami egyszerre ízlel, beszél és csókol… És el is hallgathat, mint ahogyan gyerekkorában tették a szülők a család múltjával. Szerencsére a kis párizsi magyar üzletben szerzett „alapfokú” magyaros gasztronómiai emlékei nem vesztek el. „Zsuzsa minden egyes lenyelt falatban megőrzött magának egy apró darabkát Péter szerelméből" - írja pl. szüleiről.
Ám az emlékezés nem csak örömteli: szembesülés és bevallás és feltárása is annak, hogy ősei közül többen poklot megjárt zsidók. A baracklekvár-édes emlékek mellett a fájdalom is ott lapul, mint a hagyaték, ebben a bazárban.
„A "Magyar bazár" a francia olvasóknak íródott könyv, de alighanem a magyar olvasóknak a legtanulságosabb...”- ajánlja a kiadó, és joggal. (Nem mellesleg, a könyvet az Elsőkötetes Szerzők Európai Fesztiváljának keretében tavasszal mutatták be a Könyvfesztiválon.)
Végezetül pár igéző sor: „Magyar öregasszonyok raja nyüzsög a szívemnél. /…/ Szeretném azt hinni, hogy amikor az ember örökre elhallgat, amikor a szavak elillannak, tétova arcunkból, még akkor is megmarad, tovalibben a bennünket felkapó szélben minden vágyunk illatos emléke, kalandjaink forró nedűje, csókjaink karamellje, horzsolásaink méze. Illatok, melyek fittyet hánynak a határokra, ízek, melyek szókincstől függetlenül olvadnak szét a nyelven. Az én öregasszonyaim részvétteljesen figyelnek fentről bennünket, akik egyre csak keresgéljük, méricskéljük, mérlegeljük a szavainkat.” Nem merek többet idézni, mert beidéz a kiadó… Olvassátok!
(&c linkek:
litera.hu , litera.hu2 részlettel (teljes 1. fejezet) , palatinuskiado.hu , francia címlap , a szerző portréja) + blogsuperflu.canalblog.com
Nádasdy Ádám: 
(1947-)
Jevgenij Griskovec (1967-): Az ing 
Tabán egykor és ma 
[Den store hunger, 1916] ford. Hajdu Henrik
Farkas Barbara - Kiss Péter: 
Szegedy-Maszák Mihály: A megértés módozatai. Fordítás és hatástörténet 
Vitis Aureus, 2008
Lawrence Block: Az apák bűnei
Hősünk itt még alig harmincas faszi (a sorozat végére már nyugdíjas korba ér - akár a szerző), és úgy ereszti ki a fáradt gőzt, hogy 1. iszik, 2. állandó kurvájához járogat (néha hiába, annyi benne a feszkó), 3. addig kószál az éjszakában, míg beléje nem köt valami rabló, akit aztán jól megver, kirabol és megkínoz. (Ahogyan Rusznyák Csaba írja remekül a helloinfó-n: "magára enged egy rablót" :)
David Herbert Lawrence: Lady Chatterley szeretője
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)