Ungváry Krisztián - Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában
titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek a fővárosban
Jaffa, 2012.
[5 botlókő]
Mint mikor fóliákat tett egymásra a diavetítőn a tanár – ez volt a cocilizmus intelligens táblája – és szinte megelevenedtek a lapos ábrák, értelmet kaptak az addig semmitmondó vonalak és képek… Vagy egyszerűbben: mikor felveszed a 3D-s moziban a papírszemüveget. Így teszi elénk saját hazánk, városunk, otthonunk térképét a szerzőpáros.
Ahol addig csak egy sarok volt görbe kapuzattal, kiálló, csorba téglákkal (netán golyónyomokkal a falban), ott most már Rákosi pajtás integet neked, mint a mókus fenn a fán, vagy éppen SS-/ ÁVO-börtön förtelmes zajai hallatszanak fel a pincéből a lábad alól; a fáskamra nem a budai burzsujok félmilliós kerékpárjainak garázsa, hanem zsidók ketrece, a Vár vagy a pesti terek galambszar dugította légaknái és szellőzői alatt a világháború leendő mártírjai haldoklanak - vagy éppen a kommunizmus egyik legnagyobb és legfölöslegesebb óvóhelyét építik olyan borsodi bányászok, akiket elsötétített ablakú járműveken hoznak és azt hiszik, a metrót építik….Lekapart és átírt szobortalapzatok; a tévészékházzal szemben 15 évet lehúzó érsek és Trianon-szobor (persze átnevezve) egy uszoda előtt…
A történész szerzők kutatásainak valószínűleg csak a „forgácsaiból” állt össze ez a kötet, de ezzel nem leszólom, nagyon ideje volt már. És igen, tényleg útikönyv ez, a véres, légnyomásos múltba. Kézbe vele és irány a BKV-val vissza 1919-be, 1944-be – vagy a még velünk élő félmúltba! Vaktérkép csak a hazánk, amíg nem ismerjük legalább ilyen szinten a történetét.
Sokan így látták, látják máig ezeket a tereket egész életükben, behúzott nyakkal sietnek át rajta, ha arra visz az útjuk – és eddig talán nem értettük őket.
Benkő Andrea - Lipták Dorottya szerk.: Vállalkozás, kultúra, polgárosodás - Heckenast Gusztáv születésének 200. évfordulójára
A kiállítást rend. Lipták Dorottya
Országos Széchényi Könyvtár, 2011
[4]
Kiadói, kereskedői munkájába betekintve egy profi mai píáros, marketinges képességekkel jól felvértezett manager képe bontakozik ki. Sokat költött a reprezentációra: bár (relatíve) szerényen élt, sokat mecénáskodott és tevékenyen közreműködött a kulturális életben, pl. zongoraszalont tartott fenn a mai Vörösmarty téren. Törzsvendégnek számított nála pl. Jókai, Vörösmarty, Bajza, Tompa, Vajda, Gyulai, Kemény, Eötvös de erős a kapcsolata Németország felé is (Wigandok), és persze szorosak a felvidéki németséggel és evangélikussággal is.
És persze szó lesz az Arany Fogpiszkáló Rendről is.
"Két hétig tart a háború. Ezt meg kell nézni, nem szabad elmulasztani! Sokan elhitték."
Eleinte ő is. A festészetben jártasaknak ismerős lehet a szerző neve: a müncheni festőakadémia mellett Hollósy Simon máramarosi (técsői) festőiskolájának a tanulója. Már fiatalon az ecset és a paletta érdekelte, tisztnek is csak azért állt a boldog békeidőkben, mert azt hitte, majd lesz ideje a laktanyákból kiszökni és festegetni. Ha kissé másképp is, de bevált a számítása - igaz, legtöbb képét Belső-Ázsia hadifogolytáboraiban festhette. (Sajnos ezek a képei el is vesztek).
A nagy háború legelső sebesültjei közt van festőnk, de ne holmi lúzerségre gondoljunk: egyszerre négy golyót kap a testébe - és nem hátulról: szemből. A seblázból felébredve hamarosan a tadzsik "Hodzsenben" (Hudzsant) találja magát, és hogy elhelyezzük a térképen: az Aral-tavat tápláló Szir-darjába járnak néha fürdeni. És mivel tiszt, magyaros, sőt huszáros mentalitással, cigányzene, lakomák közt élik szerény hadifogoly életüket.
Fergeteges egyéni, olykor rejtői sorsok kavalkádja lesz ez a memoár, ahogy bemutat pár bajtársat, pl. Hirsch "ezredorvos" urat, aki tkp. csak szanitéc a lopott tiszti egyenruhájában és aki mégis a legsikeresebb a kolera gyógyításában, pedig civilben csak fizetőpincér Pesten. Vagy: az a két szökevény magyar, akik az ukrán lágerből azzal szöktek meg, hogy kilométerköveket festettek (ha jól emlékszem), és ezzel egészen a román határig jutottak, ahol sajnos lebuktak, és visszaszállították őket az ukrajnai magyar táborba - nyilvános kivégzésükre. Vagy: mesélőnk éppen egy messzi ázsiai kórházteremben ismerkedik össze egy magyar arisztokratával: a 60 éves gróf Bethlen Károly szovátai földbirtokos-vadász önként rukkolt be a seregbe.
Sokfelé cibálta a sors, de - elnézést a poszt címéért - épp urgai fogoly nem volt - illetve nem ő volt az, csak ismert ilyet, és annyira posztmodern szinte, hogy akaratlanul Krasznahorkait is megidézi:
Jack London (1876-1916): Alkoholmámorban...
[John Barleycorn, 1913] ford. Bartos Zoltán
Alinea, 2012.
[4 'mégegypohár']
"…mindenütt John Barleycorn segített hozzá, hogy összebarátkozzak az emberekkel és mindent megtudjak felőlük. Majd eljön az a nagyszerű kor, amikor John Barleycornt a többi barbár szokással egyetemben száműzik az életből, de akkor más intézményt kell teremteni a kocsma helyett más gyülekezőhelyet kiagyalni az emberek számára, ahol idegenek összebarátkozhatnak és megtudhatnak mindent egymásról."
A magyar cím és a borító sugallatával szemben nem egy leszokás a fő története ennek a memoárregénynek, hanem a RÁszokás. Hősünk, a kis Jack már ötévesen beleiszik apja vödörnyi sörébe, 7 évesen már túl van a boros részegségen és ilyen edzések után szinte alig meglepő hogy kamaszkorában már tengerészeket iszik asztal alá. Szóval kihagyja a gyerekkort, korán férfivá érik, ennek színtere természetesen a kocsma: de mint az idézetből is látszik, a társaságot kereste itt és nem az italt.
JL egyrészt rendkívüli szervezettel s ami fő: májjal bírt, máskülönben igen korán elvitte volna a Sárga Sátán (ez a könyv korábbi magyar kiadásának címe), másrészt érett felnőtt koráig csak brahiból iszik, mert a többiek is azt teszik. De megvan nélküle is, sőt a szöveg legaranyosabb sorai azok, amelyekben a cukorkaboltban vett édességekkel elbújik egy jó könyv társaságában a hajón. (Aztán dolgozik még sokfelé, a legkeményebb és legalantasabb munkákat végzi éhbérért, ezek a részek egy korrajz remek illusztrációi.) Szóval még nem alkoholista: feltűnt, hogy csak akkor lesz rabja az italnak, amikor hajszolt fiatal kora után megállapodik mint író és rendszeres életet kezd élni: korán kelés után délig megírja a napi penzumot, majd jöhetnek a jól megérdemelt jutalom falatok kortyok.
Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke - magyar mesék
Magvető, 2012.
[4,5 ]
Elalélok, instállom, csak csikkantgat a horpaszom – pediglen még csupán a Zemberek zelnökénél járok, ahogy turidanisan nem írná alá a Jussok Jussát. ("…amíg meg nem csördűt a telefon" – percek óra röhögök.)
Szünetjel.
Jó lesz ez (eltekintve pár demagóg mórikálástól, de mit vegyünk az írói munkásság részinek, ha ippeg ezt nem), még annyit megjegyeznék: Parti van annyira Nagy író, hogy keveselljem a pennája hegyire a kis dr. smittpált, valahogy elvártam volna tőle egy elmútnyócévezést is (ki is sajátították mások, pedig). De aki a népszavába írogat újnyilas témában rissz-rossz tárcanovellákat túlontúl feldúltan, annak, belátom, erre aligha marad ideje.
PNL jól kiállította ezzel a tárcát bárcát az unortodox rencernek.
Bravúros, de… maradnak a de-k.
(És kíváncsi vagyok, pl. a Kerál vagy Szijjártó olvassa-e és ha igen, eldugja-e a könyvespolcon Bogár Laca opuszai mögé vagy henceg vele, hogy -Jé, te, ott a nevem!)
Fucskár Ágnes - Fucskár József Attila [fotó és szöveg]: Magyarország
Pécs - Alexandra, 2012.
[4 elhordott és borospincébe beépített templomboltozati zárókő]
Bizony ilyen albumokat olvasgatva (szemet legeltetve stb.) mindig ráébredek, még mindig nem írhatom ki teljes joggal a pólómra, hogy 'Bennszülött vagyok, nem turista!' Mert mindegyik ilyen kötet mutat valami újabb csudát.
Jó a felütés, Szabó Zoltán Szerelmes földrajzának egy idézetével nyit a magyar történelem dióhéjban-féle bevezető s mivel másfél oldalon bajos összefoglalni torzítás nélkül a teljes magyar históriát, erre nem is teszek kritikai megjegyzést. Ezután már jobbára a fotóikra bízzák magukat, inkább a képeknek az illusztrációi a rövid kis szövegfelhők, melyek aztán mintegy cirrocumulusként (csak hogy elkerüljem a szóismétlést) kísérnek a túra során…
A borítókép kissé délibábossá varázsolja éppen azt, amit jól láthatóan el akart kerülni a könyv is, elvégre Hollókő egy Patyomkin falu, néprajzi skanzen, egy zárvány. Ellenben vannak példák az értékőrző fejlődésre is, én pl. (az építészetileg is) megújult Pannonhalma látképét tettem volna ki a könyvre, pl. ilyesmit - a bencés atyák méltó teraszt építtettek a pálinkáiknak:
Bíró Judit - Csepeli György: Kis emberhatározó
ill. Szunyoghy Viktória
Kossuth, 2012.
[3 és fél majomharapás]
Kispolgár
Tömegben érzi jól magát, (…) Ő a kollektív individuum. (...) Egyetlen félelme van: hogy nehogy különbözzön.
Őrült
Az őrület nem egyéb, mint egyetlen ember vállalkozása ugyanarra a feladatra, melyre egész társadalmak szakosodtak. (…) Az őrületnél nincs emberibb megnyilvánulás, de a többiek ezt kiközösítéssel, megbélyegzéssel büntetik. (...)
Az ember, ugye, tollatlan, kétlábú állat. Ezért hempergeti néha embertársait tollba, vagy ereszkedik áll mások elé négykézlábra (e szóhasználat is milyen kifejező! „négykézláb”, „négykézlábra áll”: azért néha még őszinték vagyunk magunkkal szemben.)
Jelen esetben két szociológus kapott szárnyra ragadt tollat, hogy a kicsit másképp vegyék szemügyre az embert – kissé más szemszögből, jobban megforgatva, alá is nézve, meg beléje, a tudós távolságtartásával és mégis, a humor síkosítójával.
Szóval kihozzák belőled az állatot.
Kiss Judit Ágnes: Koncentrikus korok
Európa, 2012.
magyar / kortárs / vers
[4,5 örök seb]
"A rend lassan kirajzolódik
a hangyák és a madarak
vonulásából, a márványba
kövült hajdani csigaházak
rajzolatából. A sok kis darab
mögül felsejlik valami egész,
és tollainkról, mint a víz, pereg
le apró gyöngyökben a rettegés."(Talán, valami 3.)
(Erőltetettnek érzem a címbéli szójátékot, hiába védte meg a szerző a Facsén, szerintem nincs benne elég fantázia, asszociációs erő, hogy címnek, pláne kötetcímnek válassza.)
Kiss a hazai költők női fenegyereke, talán csak ő írta le eddig a fasz szót (Faludy Gyuri bácsi odaátról is csókolja a kisztihandját), úgy érzem, már kitombolta magát, ez a kötet már kifelé másfelé vezet… (Azért egy kis egészséges erotika felbukkan most is – pl.: Pongyola dal)
De a hangja egyáltalán nem fáradt, a gyász csak megerősíti, ahogy Radnótiét is az Anyácska-versek... Anya-gyászoló és Anya-vádoló versek kavarognak, balládás, szomorú lélektánc ez a versfüzér.
Közismert az írónő lószeretete – szintén a Facebookról –, neki magának is van lova (Léda), s mindjárt az egyik első vers is egy ló haláláról szól (Sirató).
'tizenöt mesenovella'
Kárpáti Tibor illusztrációival
Cerkabella, 2012.
[4,5 varázsbabszem]
Mese apróknak – és nagyoknak, mert ők jobban rászorulnak. Például a Hét babszem c. humoreszk-mese még arra is megtanít, hogy a meséknek elibük kell menni, akkor valósulnak csak meg igazán. Vagy csak el kell fogadni az élet gólpasszait.
"Foci, foci, foci
Bálna. Hetessit sokáig így csúfolták az osztálytársai, mert, mi tagadás, elég kövér volt.
– Bálna, bálna! – kiabálták a nagyszünetben, vagy hazafelé menet az iskolából.
Hetessi nagyon el volt keseredve, de nemhogy fogyókúrázott volna, éppen ellenkezőleg: bánatában még többet evett. Valami mindig volt a szájában, főleg a csipszet és a hamburgert szerette. Ha meg éppen nem evett, akkor cukrot szopogatott vagy kólát ivott literszám, ezektől viszont még jobban hízott. Az iskolai focicsapatba se válogatták be, mert már olyan kövér volt, hogy futni se tudott.
De a focit nagyon szerette. Mindig kijárt a mérkőzésekre, élvezte, hogy olyankor nem vele foglalkoznak.
– Hú, de béna vagy! Mért nem passzolsz? Én ezt berúgtam volna!
Ilyeneket kiabáltak be a többieknek a lelátóról.
Egy-egy hamburger vagy kóla után Hetessi is felbátorodott.
– Hízzál még, hapsikám! Nagyon girhes vagy! Nem kapsz otthon enni?
Ő meg ilyeneket kiabált be a pályára.
Aztán egy mérkőzés előtti melegítéskor megsérült a csapat kapusa. Ráadásul a cserekapus épp aznapra jelentett beteget. Fontos meccs volt, nem állhattak ki kapus nélkül. Az edző jobb híján Hetessit kérte meg.
– Van kedved védeni? – lépett oda hozzá. – Állj be a kapuba, ott nem kell futni! – biztatta.
Hetessi lenyelte az utolsó falatot, ivott rá egy pohár kólát, nagyot böffentett, aztán elindult a kapu felé.
Aznap a csapat nem kapott gólt.
Hetessi ugyanis már olyan kövér volt, hogy nem fért be mellette a labda.
– Hetessi! Hetessi! – éltették a szurkolók a meccs végén, ő pedig olyan kedvet kapott a focihoz, hogy azonnal fogyókúrázni kezdett.
Egy év múlva már úgy repült a labdáért, akár egy párduc.
Azóta tizenkét év telt el. Hetessi kiválóan véd, ő lett a magyar válogatott kapusa. A többiek most őt nézik a tévében, és irigykednek. Ülnek a fotelben, eszik a csipszet, isszák a sört, és közben csak híznak. Nemsokára mindegyikük olyan lesz, mint egy bálna."
Zavarbejtő mesék, mert a humorát talán inkább csak felnőttek értik, a piciknek el kell magyarázni, ami kínos lehet… (pl. Mese a gonosz kishorgászról) Inkább Örkény-egyperces némelyik, mintsem jóéjtmesék. Bár nem tudom… Talán éppen az effajta könyvektől bontogatja a szárnyait a gyerekemberekben a humorgubó.
Robert Goolrick: Házasság céljából
[A reliable wife, 2009] ford. Mallász Rita
Athenaeum, 2010
amerikai angol / regény / lektűr
[2 tengerésszel teli száj]
Visszametszve (és kiszedve a szinte dupla sorközöket és a szinte „öregbetűs” jelleget) egy sima Júlia-regény lenne, így csak egy újabb feltupírozott szemét az Athenaeum Koejjó-féle kiadványai közül (pedig de jó kiadó lehetne* – de tudom, kell a pénz). Egy baj van vele, hogy nem így, hanem hogy hoch világirodalomként árulják. A szerző állítólag reklámszakember volt – úgy látszik ez a fajta egy életen át való hazudozás után (hogy egyszerű legyek, mint a regény) átcsap körmönfont giccsszerzővé – ez valami trend? (Ismét egy aljas utalás.)
Hősnőnk egy exutcalány, aki jelentkezik egy magányában kissé meghibbant özvegy házassági hirdetésére. Ami dicséretes, hogy legalább maguknak nem hazudnak: mindenki mást akar, mint amit mutat, a pasi csak dugni, 20 év szünet után, a nő meg a pasi vagyonát, de sokáig jól játsza a szendét. Ahogy kopik a máz a szereplőkön, úgy kopik a regény is, a közepére már tényleg semmi sem különbözteti meg egy szar szerelmes ponyvafüzettől, talán csak a vastagsága.
AB Független K., 1981. (szamizdat)
[4 és fél darabka cipőmadzag]
"Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne."
(Mondogatnivaló)
„Készült 940 példányba, szitanyomással.” Állítólag a legelső magyar szamizdat könyv. És én a kezemben fogtam. És persze ennek megfelelően helyenként már alig olvasható: elmosódott több verssora, sebaj, majd az életmű-összkiadásban (Petri György munkái; szerk. Réz Pál, Lakatos András és Várady Szabolcs, Magvető, I-IV., 2003-) - vagy innen - újraolvasom.
Szamizdat - AB Független K., 1982. Legelső megjelenés in: Profil, 1977, p15-66. Későbbi kiadások: Budapest : ABC Független K., 1985. Budapest : ABC Szamizdat K., 1986, illetve Maecenas, 1989.
[5 pokróc]
"…kiválogatták, aki nem tudott fölállni, ki a ganyédombho, meghintették őket automatábul, aztán jól van. De még azt is csak úgy sporolták tülük, ha kicsit mozog is még, nem baj. Rájuk huzatták a rossz vetőgépet, rozsdás boronát, kész."
Túl vagyok már a Gulág-irodalom ("irodalom": a sikítást elfújja a jeges szél) legmélyebb bugyrain – Varlam Salamov: Kolima, például – de ilyen megrázó erejű, sokszorosan tragédiába fúló életről még nem hallottam. Csalognak még ráadásul sikerül beleágyazni az egész Gulág-túlélést a szocialista kilátástalanságba: kárpótlás vagy bármi jóvátétel helyett „hősünket” (aki igen, bevallja, embert is evett a szovjet lágerben) pokróclopás miatt hurcolják meg a nagyban tolvaj Kádár-rendszerben (4 azaz négy db. pokróc eltulajdonításáért dobja fel brigádja a kiskörei vízügynél).
Szegvári Katalin: Hogy vagytok, ti régi játszótársak?
beszélgetések
portrék: Gordon Eszter, Nánási Pál
Napvilág, 2012.
[egy-egy játszótéri mutogatós bácsi és néni]
"-Érzelmes vagyok, valószínűleg fölöslegesen.
-Ember nem hinné el rólad. Mesélj a papádról is, akit tudom, a mai napig nem tudtál elengedni.
-Apám közgazdász volt. A pénzügyminisztériumban dolgozott 28 évet. Utána gazdasági helyettes lett az egészségügyi minisztériumban, valamikor a nyolcvanas évek elején.
-Ebből mi előnyöd származott?
-Ekkor már felnőtt ember voltam. Úgyhogy semmi."
(Juszt László)
A tévés szakma nagy – rendszerváltó – generációja, akik közt sok kiebrudalt tehetség is van, de a listát végignézve úgy tűnik, még több zombit vonszolt elő Szegvári a napfényre, akik lehettek címzetes nagyágyúk fénykorukban, de emberi és szakmai minőségüket jellemezzék és örökítsék csak meg az efféle smúzolós, kenetteljes, álszent és hazug riportocskák, épp ezt érdemlik, semmi mást. Ha lesz arca esze a jövő nemzedéknek, gyanút fog ennyi nagyszerű hős láttán – hiszen akkor hogy juthattunk ide?!
ill. Helle Vibeke Jensen
[Hvis der var krig i norden, 2001/2004] ford. Weyer Szilvia
Scolar, 2012.
dán / kortárs / utópia / kispróza
[3 és fél gyanús pecsétfolt az útlevélben]
"Valaki ellopta az életedet és másikra cserélte. Egy másik életre, ami se itt nincs, se ott."
Erős, merész utópia – bár nem ennek, hanem Spiró Feleségverseny -ének (szintén a közeljövőbe) datált háborúját, pontosabban polgárháborúját tartom sanszos(abb)nak.
Budapest régóta el van magától ájulva, és bár mondható, hogy a könyvhét tulajdonképpen fővárosi ünnep, érdemes megnézni, mit nyújtanak ennek keretében a következő napokban - ahogy a butapesti ember mondja: "lent" - vidéken.
(és a LVIII-ik progija)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)