Kornis Mihály - Révai Gábor: Hol voltam, hol nem voltam
Pozsony: Kalligram ; Budapest: Pesti Kalligram, 2011
„A háború után kiadott Magyar Golgota Füzetekből tanultam olvasni.”
(p196.)
[4 előző énünk, még ebben az életben]
Aztán egyszer csak, 1949 májusától, lett. A Rajk-per idején születik, bele a sűrűjébe egy katyvasz és undorító kornak, amely, poszt korszakaival együtt, és erről hosszan beszél, máig tartóan tette neurotikussá az országot. (Ez ügyben - már a hisztériáról szólván - önkritikus megjegyzései is lesznek, ezért saját ezirányúimat takarékra csavartam.)
Családtörténete, de az ő élete is, telis-tele a magyar sors perverz jelenetivel. Buktatókkal, csapdákkal, ha úgy tetszik. Rengeteg gyász, keserűség árnyékolja be ezt az emlékezésfolyamot, természetszerűleg, hogy ezzel a magyar, illetőleg közös (legalábbis visszaemlékezve, már ha visszaemlékszünk és közösnek érezzük ezt a sorsot, mindenképpen „közös”) a k-európai sorsra utaljunk, és nem szeretnénk a posztban ezt a fekete tónust gyakran kiemelni, ezért előre mondom, a könyvet nem fogom hangulathűen bemutatni, de hát hová is párolhatnám tovább egy keserű családregény esszenciáját? Mintha fekete cseresznye pálinkából főznék fekete pálinkát, olyan erről posztolni.
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)