Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor
Kossuth, 2013.
író / irodalomtörténet / műelemzés / poétika
[4 szakajtó "méz-körte, vaj-alma"]
"Ez a művészet csodája, hogy az ember sokkal nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér. A művészet nyilván nem e világról való; az elemzés csak addig a kapuig tudja nyomon követni, ahol az ismeretlen kezdődik."
113. oldal
(Kenyeres W. S.-t idézi: Levelek, I. 453-462.)
Végtelenül alapos, ún. kézikönyvnek szánt útikönyv a költő életművéhez, a teljesség felé, lehetne az epigon cím. Eleinte nem csak alaposságával nyűgöz le, de (eleinte, sokáig) olvasmányos is, mint egy életrajzi regény, ez persze jócskán köszönhető a rengeteg idézetnek WS levelezéséből. Aztán ahogy átveszi a szót a sok idézet után a szerző, megcsillogtatja teljes irodalomtudományi vértezetét, kiteljesedik az elemző szakmaiság, úgy kopik az olvasmányosság, és kezd kásás, szemináriumi kötelezővé válni, néha egyenesen unalomba fullad, elnézést professzor úr, de az utolsó harmad olvashatatlanul precíz, nyögvenyelősen verselemzős, a legeslegvége kivételével, mikor – szakkönyvektől szokatlan módon – megvallja, mióta és miként dolgozik a könyvön, és elmeséli, milyen korán kapcsolatba került az életművel: 5 éves korában neki is írt (ajánlott?) egy verset W.S., mikor a (nyomdász? kiadó?) édesapja felhívta hozzájuk ebédre…
"...Weöres lábujjhegyen kioson saját verséből, és magára hagyja a látványt."
p29.
Efféle életrajzi mesélést ne is várjunk többet a kötettől, már az elején elejti az életrajzi fonalat, valamikor az ötvenes éveknél járva, és – tulajdonképpen W.S. költészeti ars poétikájának megfelelően – szót sem ejt többé a szerzőről, csak a műveket boncolgatja. Annyit még megtudunk, hogy kínaiul is elkezdett tanulni, de már nem említi meg, hogy a világháború előtt és után is kijutottak (Amyval) Kínába, meg szerte bejárta a nagyvilágot – ezeket már egy egyébként gyengécske tévéfilmből kellett megtudnom nemrég egy este, azzal a kis adomával megspékelve, hogy mikor véget ért a nagy utazó korszakuk (mellesleg, kérdéses, nem a belügynek köszönhetően-e), csak annyit felelt W.S. a faggatózásra, hogy milyennek találta pl. Amerikát, hogy (persze már nem szó szerint idézem) hát, egyik sem Csönge…
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)